Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)
AGRÁRSZOCIALIZMUS BARANYÁBAN 1890—1914
korábbi statusquóhoz. A követelések közül annyi teljesült, hogy a darázsi plébánost nyugdíjazták. Az 1898. december iyi főszolgabírói jelentés annak az aggályának és félelmének adott hangot, hogy a megyés püspök intézkedései az év elején kirobbant és azóta ellanyhult mozgalmakat újra felerősítik. A püspök úgy határozott, hogy a darázsi plébánosi állást a mozgalom ellen kinevezett adminisztrátorral, a német származású és nacionalista szellemű Neumayer K. Dezsővel tölti be. A mozgalom erejétől, az általános tömeghangulattól való félelem miatt a kirendelt katonai karhatalom költségeit sem tudták végül a falukra kényszeríteni. A főszolgabíró tudatában volt, hogy újabb nagyerejű megmozdulásokra kell számítani, amennyiben azt erőszakkal vagy a képviselőtestületre irányított nyomással akarják keresztülvinni. Ezért javasolta a főispánnak, hogy a katonai erők kinntartózkodása alatt rendezzék ezt a kérdést. így a képviselőtestületi gyűlésen a 4400 forintnyi összeg adóban történő fizetését kényszeríteni lehet és az ekkor kitörő megmozdulást le lehet verni. 201 Erre azonban nem kerülhetett sor. A karhatalom és a katonaság jelenléte ellenére nem merték az adókivetést megkockáztatni. 1899-ben az alispán arra kérte a hadügyminisztert, hogy a hatalmas összeget fizesse az állam, mert ezt az elszegényedett drávaszögi községek képtelenek. 202 d) Délkelet-Baranya (Drávaszög) nemzetiségi struktúrája és a drávaszögi agrárszocialista mozgalom jelentősége 1898 januárjában a tetőpontjára érkező mozgalmat a sajtó nagy részletességgel kommentálta. Bírálat érte az egyházi személyeket, akik „elszakadtak a néptől, és. indokolatlan módon erőszakosan ragaszkodtak az adókhoz . . .", továbbá a helyi községi vezetést is. Támadta a sajtó a katonai szerveket, amiért nem léptek időben fel a tömegmozgalom ellen, a csendőröket pedig, akik sortűz helyett megfutamodtak, gyávának minősítették. A liberális megyei újságoktól a helyi, mohácsi lapokig bezáróan egy dologban azonban megegyeztek: e mozgalom kizárólag a sokacok mozgalma. így igyekeztek nemzetiségi színezetet adni a szervezkedésnek, mintegy elhomályosítva a szociális hátteret. Valamennyi igazgatási és hatalmi (katonai, csendőri, rendőri jelentés) forrásban is felbukkan ez a koncepció, mindig akkor, amikor a tájékoztatás „felfelé" történt. A kor politikai „vonalának", a nacionalista publicisztika teremtette hangulatnak szellemében igyekezett a jegyző a főszolgabírónak, a főszolgabíró a főispánnak, a főispán a miniszterelnöknek vagy éppen a belügyminiszternek jelenteni. A tájékoztatás tendenciózus volta miatt külön erős forráskritika alkalmazása vált szükségessé. Mielőtt adatokkal utalnánk és bizonyítanánk ezen egykorú tendenciózus beállítás tarthatatlanságát, bemutatjuk az ugyancsak egykorú hivatalos népességstatisztikai források alapján a mozgalomban vezető szerepet játszott községeket, valamint az ezekhez mind a szervezkedés terén, mind a kirobbanó eseményekben kapcsolódó falvak népességének nemzetiségi szerkezetét. Úgy véljük, ezen „alapozással" teljesen világossá válik, hogy az itt élő kisparasztság és agrárszegénység együttes fellépéséről van szó, amelyben kétségkívül jelentős szerepet visznek a Dél- és Kelet-Baranya horvát (sokac) nemzetiségi falvai. A következő statisztikai adatokban csupán azokat a községeket soroljuk fel, ahol levéltári források alapján az agrármozgalom kimutatható 1897-98-ban.
