Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

Május 31-én 15 tagú „munkásbizottság" alakult, amely irányította a bérmemorandum tárgyaláson a bányászküldöttség munkáját, a telepeken pedig a sztrájkelőkészületeket. A tárgyalások alatt hamarosan kiderült, hogy a generális bérmemorandum mellett politikai kérdésekért is harc folyik. Megalakult a „Pécs és vidéki bányamunkásság Delegátusa", amely 2100 aláírással a birtokában, feljogosítást kapott az „összmunkásságtól minden kérdésben történő tárgyalásra". Az igazgatóság a május 31-i tárgyaláson a „delegátust" nem volt hajlandó elismerni tárgyaló félnek, hanem csak a régi módon, a bizalmiak intézményét hajlandó fogadni, amely semmiféle előzetes összeesküvésnek sem a következménye, mint e delegátusnak mondott csoport, amely terrorizálni akarja a munkásságot s az igazgatósági tárgyaláson résztvevő tisztviselőket egyaránt." Mivel a tárgyalások eredménytelenül végződtek és várni lehetett a sztrájk kitörését, a pécsi rendőrség vezetője azt javasolta az igazgatóságnak, hogy fogadja el az ún. „delegátust" tárgyaló partnerként, s addig lehetségesnek tűnik megosztani a munkásságot, mert mintegy ezer fő semmiképpen nem akarja a sztrájkot vállalni. Igy június 2-án újabb tárgyalások kezdődtek az igazgatóság és a „delegátus" között. Ekkor már a bizalmihálózat elismerését is követelték, nemcsak az új, kifejezett bányászkodással foglalkozó, hanem a DGT valamennyi kiegészítő üzemében dolgozó gépészeti, kazánfűtő, asztalos, erdészeti stb. telephelyen.

297 Harmadikán értesítette a főispán a bányaigazgatóságot, hogy a szükséges maximális karhatalmi erők bármely pillanatban megszállhatják a bányákat, tehát abba az irányba vezetheti a tárgyalásokat, amelyet leghelyesebbnek lát. Harmadikán közölték a delegátussal, hogy egyetlen százalékot sem hajlandók emelni, s a továbbiakban nem ismerik el tárgyaló félnek. Erre 4-én kitört a sztrájk, amely még aznap általános jellegű lett, miután valamennyi telepen, összesen 2000 föld alatti munkán dolgozó letette a csákányt.

298 A másnap reggeli műszakon bányamunkára már senki sem jelentkezett. Az igazgatóság szerint csak a szellőztetésnél és a vízkiemelésnél, az ún. fenntartói csapatokat kényszerítették a kivezényelt 64 csendőr segítségével munkára. A Belügyminisztérium figyelmeztette a pécsi rendőrkapitányt, hogy tegyen meg minden intézkedést, hogy „a sztrájk irányításában már is működő pécsi és budapesti szocialista párti vezetők további ténykedése megszűnjön".

299 A belügyminiszter szerint a bányamunkások között az elkeseredés olyan mérvű, hogy tartani lehet az 1905. évi események megismétlődésétől, ezért hozzájárult, hogy minden környékbeli csendőrségi erőt a bányakörzetben használjanak fel. Június közepétől a sztrájk hátterében éles politikai harc kezdődött a vállalat által támogatott keresztényszocialista bányamunkásszervezet vezetői és a delegátus tagjai között. Az igazgatóság a részleges engedményeket hirdetményen közölte a munkássággal. E csoport a sztrájk azonnali megszüntetését kezdte propagálni, nehogy azok az eredmények is majd „a konok ellenállás martalékai legyenek". Hajdú Gyula és Szabó József a pécsi pártválasztmányt hívta össze az általános sztrájk ügyében hozandó határozatért. Hajdú éleslátással utalt arra, hogy „1905 után a bányászság köréből kivándorolt mintegy 600 tapasztalt, harcos szocialista munkás helyébe jött »paraszt-munkäs« nem érti, hogy az eredmények csak a legelszántabb kitartással érhetők el. Javasolta, hogy a pártválasztmány a legelszántabb küzdelemre ösztökélje a delegátust, vegyék fel a küzdelmet a megjuhászodó kétlakiakkal szemben. Ezekben nem ellenséget, hanem a megtévedt és tapasztalatlan munkás testvéreket kell látni . . ."

30

°