Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

tett polgármesteri jelentéshez szólva szóvátette, hogy a rendőrség létszámának emelését szorgalmazzák, a polgármester pedig képzett rendőrségi fogalmazót tart személyi titkárnak. E hozzászólásával véglegesen, igen erős személyi ellentét alakult ki a polgármester és Szabó között. Mint törvényhatósági tag terjesztett be egy memorandumot a nagyfokú munkanélküliség enyhítésére, amelyet az ülésen a polgármester megtagadott átvenni kifejtve, hogy nem tartozik a napirendre tűzött tárgyhoz. Főleg az hozta ki a sodrából az elnöklő polgármestert, hogy makacs, konzekvens emberére akadt Szabó Józsefben, mert az elmúlt időszakokban benyújtott interpellációira határozott választ kért, s kiderült, hogy a kényelemhez szokott városi vezetés egyetlen lépést sem tett az útviszonyok, a pékműhelyek hygiéniai helyzetének felülvizsgálására.

266 A pártvezetőségben nyilvános szereplésnek tekintették Szabó felszólalását a közgyűlésen. A karzaton helyet foglalók befolyásolni tudák az ülés hangulatát. A pártválasztmány minden alkalommal megjelent a karzaton. Amikor a polgármester felszólította, hogy röviden foglalja össze bírálatát, a karzat „zajongani kezdett, követelve, hogy Szabó fejtse ki a város közönségét érintő kérdéseket", az őt követő képviselők, mint pl. a királyi erdőfelügyelő, bejelentették, hogy tiltakozásul elállnak a felszólalásuktól, mert a polgármester megsértette a „felszólalási jogot és hagyományokat". A polgármester a háborgást megszüntetendő, kénytelen volt megadni a felszólalás folytatásának jogát.

267 A Munkás minden felszólalást bőven kommentált, a képviselők pedig egyre másra nyújtották be tiltakozásukat az újság ellen, amely most már első kézből bőséges anyagot kapott az ülésteremben folyó tárgyalásokról akkor is, ha a karzatot kiüríttette a polgármester. Kétségkívül a városi közgyűlés vitája eléggé a központi érdeklődés körébe került. A munkásság nagy érdeklődést mutatott, s Hajdú Gyula szerint nagyon büszkék voltak, hogy nem múlt el olyan ülés, ahol Szabó kritikai felszólalása nem okozott volna galibát.

268 A városgazdálkodási kérdéseket tárgyaló júliusi közgyűlésen tiltakozott a sertéshizlaldái „felhajtási díj" emelése ellen, mert az a henteseket, s rajtuk keresztül a fogyasztókat sújtaná. A közgyűlés, tekintettel a virilista és többi érdekeltségi viszonyban lévő bizottsági tagra, megszavazta az emelést.

269 Erre Szabó kijelentette, hogy a hizlaldával szemben támasztott tanácsi követelések tönkre teszik azt, s megnehezítik a közellátás amúgy is kritikus helyzetét, a képviselők közül többen közbekiáltottak, hogy „azt akarjuk". A pécsi lapok nekirúgtattak a tanácsnak, amiért e kérdésben antiszociális álláspontra helyezkedett.

270 A nagy vitát kiváltó városi költségvetési előterjesztések bírálatában a párt mindenkori képviselői nagy szerepet vállaltak. Szabó annyi kritikát mondott el a város készülő, 191

1. évi költségvetéséről az októberi közgyűlésen, amennyit az egész tanács együttesen sem vetett fel. Az utcák közvilágításánál politikai meggondolásokat látott, a munkáskerületek megvilágítását elhanyagolják, csak az új utcákat világítják ki. Igen élesen ellenezte a rendőrség és a tűzoltóság létszámának emelését. Tiltakozott minden olyan vállalat és intézmény segélyezése ellen, amelynek az adózó városi polgárság nem látta hasznát.

271 1910. évi utolsó felszólalásában rendkívül élesen bírálta a tanácsot, amiért a lakbérbevallási ívekért 2000 koronát szedtek be, ami törvényellenes „zsarolása volt a népnek". Az év folyamán benyújtott interpellációit csokorba szedve, ismét köve-