Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

ni.

123 A pártvezetőség 12-én Bernhardt Imrét és társait Pécsre hívta, mert biztos információkat szereztek arról, hogy letartóztatási parancsot adtak ki ellenük. Igy védték ki a sztrájk letörésére irányuló manővereket. A pécsi vezetőknek sikerült kapcsolatba kerülni Freund Sándor mohácsi szénrakodó vállalkozónak a munkásbizalmiaival és a mohácsi pártszervezeten keresztül elérték, hogy 10-én valamennyi rakodómunkás sztrájkba lépett. A bérkövetelést azonban váratlanul megadta a vállalkozó, így ez az akció nem tudott változtatni semmit a sztrájkolok esélyein.

124 A bányaigazgatóság hirdetményt tett közzé, amelyben a 13-ig munkára nem jelentkezőket elbocsátja és kilakoltatja. Az első nagy erőpróba a munkások győzelmével ért véget. A fenyegetés és a 13-án lejáró ultimátum ellenére, a pécsi pártvezetőség és a mecsekszabolcsi szakegylet szívós agitációjának hatásaképpen, mindössze 2530 bányamunkás jelentkezett csak munkára. Nem maradt más lehetőség, mint az igazgatóság presztízse védelmében hatósági úton megkezdeni a kilakoltatás végrehajtását. A helyzetet súlyosbította, hogy a sok kudarcot megért pécsi rendőrkapitány, jóllehet őt semmire nem kérték fel, csatlakozott az akcióhoz azzal az utasítás kiadásával, hogy akit a DGT elbocsát, és nem pécsi lakos, mint munkanélkülit a városból is kitoloncoltatja, illetőségi helyére.

125 Július 17-19 között 78 bányászcsaládot lakoltattak ki a házakból. Ezek a bizalmiak, sztrájk irányítói, a szakegylet vezetői és a választmány tagjai voltak. A sztrájk nem omlott össze, hanem az elkeseredés nőtt, és az egység szilárdabbnak látszott, mint az első két-három napon, amikor még vita tárgya volt a harc folytatása. A bányaigazgatóság, újabb kudarca után elvesztette a türelmét, intézkedései semmiféle koncepciót nem mutatnak, a gyűlölet vezeti őket, és mindenkit válogatás nélkül csendőrökkel kidobattak az utcára. .Sem betegeket, sem szülő nőt, sem lázas gyermeket, sem a harminc évet a DGT-nél dolgozott rokkant munkásokat nem kímélték. A bányászokat a pártvezetőség higgadtságra intette, nehogy provokáció miatt brutális támadás érje őket. A feszültség azonban egyre növekedett. Amikor a csendőr az elbocsátási könyvecskéket kényszerítette aláírni, a bányászok azt darabokra tépték. A kilakoltatott családok az árok széléről a közeli erdőbe húzódtak, zsákokból sátrakat, bútorokból kalyibákat tákoltak, ágakból kunyhókat. Tragikusra fordult a helyzetük egy éjszaka jött irtózatos vihar következményeként. Tönkre ázott emberek százai szomorú és megdöbbentő látványt nyújtottak. A vihar tömeges megbetegedést okozott. Megindult másnap az asszonyok és kis síró gyerekek menete a kórház felé, azonban az igazgatóság parancsára bezárták a kapukat. A 22-ére befejeződött kilakoltatást követően a férfiak megkíséreltek másutt munkába állni, de megindult a koldulás is. A falvakba mentek kéregetni. A pártvezetőség 20-án küldött el felhívást Budapestre, kérve a Népszava szerkesztőségét, hogy közölje le, mert csak az alapos gyors segítség tarthatja a házaiból kiűzött munkásokban a reményt. A sztrájknak nem szabad elbukni, mert vele a pécsi munkásság mozgalma is elbukik. Ha nem is ebben a formában, de hatásos felhívást közölt a párt országos lapja. A Pécsi Közlöny szintén felhívással fordult a város közvéleményéhez, elsősorban a kisiparossághoz, a bányászok élelemmel való megsegítésének érdekében. A Pécsi Munkás Segélyző Pénztár helyiségében a pártszervezet gyűjtési központot hozott létre. Legelső napon három megrakott szekér indult Pécsbányatelepre. Először hatszáz, majd nyolcszáz embert tudtak élelmezni naponta. 2 i 2