Szita László (szerk.): A baranyai - pécsi munkásmozgalom története 1. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1985)

A MUNKÁSMOZGALOM A MONOPOLKAPITALIZMUS IDŐSZAKÁBAN 1900—1914

kell tennünk, hogy nem volt ez hibás elöntés véleményünk szerint, mert a fő kérdés most az volt, hogy az éhező munkáscsaládok némi segélyhez jussanak. A hatóság küldötte kijelentette, hogy eltekintenek a rendezvények előzetes engedélyezésétől. Praktikus, rugalmas tanácskozásnak tekinthető ez a gyűlés, ahol a szervezkedés elvi kérdései nem kerültek napirendre. A válság diktálta kényszerhelyzetben a következmények a munkásmozgalomra voltak előnyösebbek. A tárgyalást követően soha nem látott számban követték egymást színielőadások, bálok, hangversenyek, kirándulásokkal egybekötött játékok, versenyek. A szakegyletek „saját alapjuk javára" jelentős összegeket gyűjthettek. Az 1902-1903-ban fellendülő szakszervezeti munka egyik nagy lehetősége volt ennek a kihasználása. 1902. március-május között 71 kisebb-nagyobb rendezvényt tartottak, amelyeknek a bevételét a 14 szakegylet közös kasszájába helyezték el. Az értekezleten a Pécsi Munkásképző Egylet is bejelentette, hogy rendezvényei bevételének 30%-át a „Munkanélküli segélyező bizottság" pénztárába fizeti be. A szakszervezetek önvédelmi akciója figyelemre méltó összegeket fordított segélyezésre 1902-1903 között. Ez a segélyezési akkumuláció még akkor is folyt tovább, amikor a rendőrség 1904 februárjában ismét megszorításokkal élt a rendezvények szervezését illetően. A főkapitány a munkásellenes döntést azzal indokolta, hogy az 1903 októberi általános sztrájk idején több ezer koronát fizettek ki sztrájksegélyezésre.

52 Az összegek méreteire vonatkozóan jellemző bevételi arányokra ad öszszehasonlítást az 1903. június elején az össz-szakszervezetek által rendezett „NagyJuniális" nevű műsoros ünnepség és bál. 800 vendége 1970 koronát fizetett belépődíjként. Az önálló szakegyleti esték bevétele is száz-kétszáz korona között mozgott.

53 A munkanélküliség problémájának gyökeres megoldásához természetesen ezeknek a módszereknek semmi köze nem volt. A munkásságnak fel kellett vennie a küzdelmet a tőkés tulajdonosokkal, amelyben a szakszervezetek megerősítése, ellenállóképessége, harci elszántsága lehetett a leghatékonyabb eszköz. A szakegyleteknek nagy segítséget jelentett 1901. decemberben összeült II. országos szakszervezeti kongresszus. A vidéki városok közül Pécs küldte a legnépesebb küldöttséget: kerámikai, szabó, kádár, bőrmunkás, földmunkás, vas- és fémmunkás, építőmunkás szakegyletek elnökeit.

54 Az 1902 áprilisában összeülő IX. pártkongresszus is nagy teret szentelt a szakszervezeti mozgalomnak és a munkanélküliség elleni küzdelemnek. A kongresszusi beszámolót tartó Szabó József kijelentette: „ . . . a jelen súlyos gazdasági helyzetben a szakszervezetek a munkásság védőbástyái, amely másutt nem találhat menedéket, de ehhez a szervezkedést fokozni kell, be kell vinni minden öntudatos, vagy még nem szervezett, de becsületes munkást. Az ellenállásra úgy lehetséges felkészülni, ha elenyésző a sztrájktörésre bírható indifferens munkás ... ez a kongresszus egyik tanulsága . . ." A pártvezetés is a szakszervezetek megerősítésében látta a kiutat. Szikora tollából származó írás szerint a „szakegyletek mentsvárai a krízistől agyongyötört munkásosztálynak. Csak az erős szakszervezet kel védelmére, a többi mind ámítás . . .". Az 1900-1904 közötti kongresszusokon a párt vezetősége és a mecsekszabolcsi bányamunkás szakszervezet képviselője vett részt. A kongresszusi beszámolók alkalmával tartott szakegyleti gyűléseken a pártvezetőség újra a szervezetek meg-