Pesti János (szerk.): Baranya megye földrajzi nevei. II. - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1982)

III. ADATTÁR - 191—236: Mohácsi járás

szemben települt le. 1784—87-ben már 53 zsellércsalád lakik itt. A katolikus németek Sziléziából, a Rajnai-vidékről, az utolsó hullámban érkezők pedig Ausztriából települtek be. Az 1956 után épülő Nyugati városrészbe (173. sz. név) mindmáig tart a német ajkúak beáramlása a szomszédos falvakból; a magyarok ezért nem ikis gúnnyal Kis-Berlin-nék (187. sz. név) hívják a negyedet. A Szőlőhegy (29. sz. név) "őslakói" úgy tudják, hogy a múlt század 2. felében a környező falvakból verődtek Össze, — s főként vincellérek és téglagyári munkások voltak. A szigetiek főként a Bácska-Bánát falvaiból szüremkedtek be a visszavonuló sokácok helyébe. Az 1930-as években így vált német többségűvé Csebe, Élesd, Riha, Sárhát, Szamovác. 1828-ban a zsidók első letelepedési kérelmét visszautasította a város. Brand sz. 1835-ben, Flesch sz. 1939-ben, Horváth sz. 1845-ben, Föliker sz. 1849-ben telepedett le az első zsidó család Mohácson. Jelentősebb beáramlásuk 1857-ben indult meg. Föltételezhető, hogy többségük Galíciából és Oroszországból érkezett, kisebb hányaduk Ausztria nyugati tartományaiból. A statisztikák szerint 1845-ben 5, 1850-ben 104, 1869-ben 494, 1880-ban 752, 1900-ban 918, 1925-ben 860, 1930-ban 741, 1941-ben 707 volt a számuk. Közülük 508 vált a fasizmus áldozatává. [Horváth K. : A zsidók letelepedése Mohácson. PBME Ért. 1929: 10:138—9.; Brand, Fölkér, IzrÉrt. 16—44, Évk. 48—9.] A szerbek úgy tudják, hogy őseik egy része már török hívásra telepedett le, más részük a Veliki seoba 'Nagy költözés' idején (a harmadik hullámban 1688—89-ben) Arzén Cernojevic pátriárka (tkp. a mad Koszovó tarftoimánybeili Pec monostorának feje) vezetésével viszont a török elől menekült Magyarországra. A régi haza tudata oly erősen élt bennük, hogy nemzedékről nemzedékre hagyományozták: vissza kell térniük, ha hazájuk fölszabadul. A török defterekben 1554-ben és 1570-ben még igen kevés az idegen hangzású név. 1591-ben 15, 1613-ban 16, 1631-ben 22, 1641-ben 18 szerb (a juhpásztorkodás következtében: vlah) adózó férfit mutatnak ki. 1577-ben a lakosság egyharmada szerb; s további számbeli gyarapodásukat mutatja, hogy Mohács 1695-ben püspöki székhelyük. Az 1591. és az 1613. évi defterek Vlahok városnegyedét (mahalleyi iflakiyan) és Gyurasin hadtestét (dzsemaeti Gyurasijan) jegyezték föl. A török iflah 'az igaz útra térteket' jelzi. Vass Előd szerint a szerbek negyede Felmohácson, a Palánk védelmére bevezetett Duna-ág (347., 202. sz. nevek) É-i oldalán lehetett, az alakulat pedig a Mohácson állomásozó dunai török sajíkásflottán szolgálhatott. Közvetlenül a felszabadulás után rác hajdúk is laktak itt. A Rákóczi-szabadságharc után, 1715—30 között a császári kamara telepített újra szerbeket a tulajdonában maradt vár (a Palánk) területére, más forrás sz. attól É-ra. Az 1778. évi ösz~ szeírás szerb-horvát többséget jelez, 334 családot. 1839-ben 887, 1910-ben 809, 1920ban 499 szerb élt Mohácson. Az optálás után (1930-ban) 135 szerb nyelvű maradt a városban. Házaikba sokácok költöztek, magyarok nem. A sokácok eredetét a busójáráshoz kapcsolódó néphagyomány őrzi. Eszerint a törökdúlás elől menekültek Magyarországra. Amdikor Mohácson a török alatt elviselhetetlemné vált az életük, átszöktek a szigetre. A férfiak uszkocsi néven (a szh. uskok 'török uralom alól menekült délszláv harcos' nyelvjárási többes száma) szabadcsapatot alapítottak. A nevük (sokác) is innen ered. L. még a 282. sz. névnél. A szerbekkel ellentétben régebbi hazájuk és eredetük erősen vitatott. Korábbi csoportjuk valószínűleg Dalmáciából, az ún. Primőrjéből és Belovár megyéből indult el, a későbbiek Hercegovinából, a Narenta és a Bunya folyók völgyéből. Nem egységes eredetűek. Vannak köztük áttért szerbek (ezt az azonos szerb és sokác nevek látszanak igazolni), s a szomszédos sokác telepekről ide vándoroltak is. A többségük bunyevác. Valószínűleg a sokácok, a buinyevácok, bosnyákok, horvátok s más balkáni szláv nemzetiségek itt olvadtak össze egységes etnikummá, bár a statisztikák szinte mindmáig külön sorolják fel a sokácokat és a horvátokat. 1839-ben 3395, 1852-ben 2582 sokác, 1900ban 556 horvát, 2766 sokác, 1920-ban 396 horvát, 2793 sokác, 1921-ben 3252 sokác, 77 bunyevác, 1941-ben 27 horvát, 2160 sokác élt Mohácson. (Források a népességtörténethez: And. 143—5.; BHt. 1976: 21, 43—6., 55.. 57., 90, 105—9.; BMűv. 91.; Erd. 98— 101., 119., 271., 328.; Ete 2:5; Évk. 13., 43—9.; Isim. HK. 62—9.; Mánd. 3—8.; NKult. 1973: 369—86.; Unyi 1:147—59; Unyi 2:11—86, 220—6.) — Az összeírások 1880-ban 26, 1900-ban 29, 1930-ban 12 tót, 1941-ben 5 szlovák anyanyelvűt jeleznek. Ma már csupán a Nyitra megyéből származó egy-két családra emlékeznek. A cigányok márr az 1591. és az 1613. évá török defterekben feltűnnek Dzsemaeti kiptiyan 'Cigányok hadteste' néven. 1962-ben 758, 1969-ben 900, 1974-ben 1132, 1978ban 1301, 1980-ban 1070 cigányt tartottak nyilván. A Szigeten kisebb-nagyobb csoportok a két világháború közt számtalan viskót építettek hatósági engedély nélkül; ezeket az 1956-os árvíz elmosta. (Erd. 271). — Több törzsbal származnak, azon belül