Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Középső bronzkor

szegecslukas tőr, ár, kúposfejű tű, hajkarika, bepödrött végű nyakperec, hegyes végű karperec, lemezesfejű tű, gömbfejű tű. A kultúra fontosabb kincsleletei: Esztergom, Abda, Tolnanémedi, Mcsdód-Pusztasárkány-tó, Lengyeltóti, Simontornya, Kölesd, Koros. A mészbetétes edények népe gazdasági életére vonatkozóan csak néhány karakterisztikus utalást tehetünk. A települések viszonylag rövid élete, az épületek jellege, valamint az előkerült csontszerszámok és állatcsontok a viszonylag gyakrabban helyet változtató állattartó - földműves életmódra jellemzőek. A szebényi telep állatcsontanyagának vizsgálata is azt bizonyítja, hogy a vadászat igen erősen háttérbe szorult az állattartás mellett. A háziállatok között elsőrenden a szarvasmarha majd a sertés és a juh-kecske szerepel. Ismert volt a ló és a kutya a háziállatok között. A kultúra belső időrendje és története Már a kultúra korai, egységes fázisának tárgyalásánál említésre került, hogy a déli- és északi lokális csoport kialakulása nagyjából a Reinecke B. Al. periódus kezdetére datálható. Abban a kérdésben, hogy a déli vagy északi csoport kialakulása indulhatott meg először, nincs megnyugtató bizonyítékunk. Legnagyobb a valószínűsége annak, hogy az észak-dunántúli csoport területén legkorábban a kisalföldi és a Balaton-felvidéki lokális csoportoknál, illetve törzseknél formálódott ki a jellegzetes és új anyagi kultúra. Bizonyos adatok, nevezetesen a dél-dunántúli kerámiatípusok megléte a Tokodi csoportnál és a Hatvani kultúrában, azt mutatják, hogy az önálló típusfejlődésnek már korán meg kellett indulni a déli területeken is. Talán a területi zártság, az expanzív kapcsolatok hiánya mutatkozik meg abban, hogy az említett szomszédos kultúráknál a Reinecke B Al. fázis idején észak-dunántúli eredetű kerámiát nem találunk. A kultúra életének későbbi időszakában, bizonyos fokig változott a helyzet. Az észak-dunántúli csoport dunavidéki terjeszkedésével, igen intenzív kapcsolatokat teremtett a szomszédos vatyai és füzesabonyi kultúrákkal. A dél-dunántúli csoportok ebben az időszakban már sokkal inkább zártan, még az északi rokonokkal is alig érintkezve éltek. Viszonylag békés, 150-200 éves élet után a mészbetétes edények népét, talán egy kicsit tragikusabban, mint a szomszédos vatyai, vagy füzesabonyi kultúrát, megzavarták az i. e. XV. századi események. Konkrét bizonyítékok vannak arra, hogy az észak-dunántúli csoport Esztergom környéki, s talán a kisalföldi szállásterületeire is a, Magyarádi kultúra népességének egy része vonult. Ez a mozgás indította el a Duna-vidék kultúráinak belső átrendeződését, az ún. Koszideri időszak kezdetét a területen. Elsőként az Esztergom vidéki és kisalföldi mészbetétes csoportok élete szűnt meg, a lakosság jelentős része a vatyai törzsterület érintésével dél felé vonult, majd kialakította a Szeremle csoportot a Sió torkolatvidékétől délre, a Duna vidékén, és a Duna-Tisza közének déli részein.