Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Korai bronzkor

A dél-dunántúli egyrétegű telepeken feltárt jellegzetes „Zók-somogyvári" anyag határozott különválasztása a Dráva-Száva-közi vucedoli típusú leletektől, ekkor még elsősorban tipológiai alapon és a települési struktúrák igen eltérő vonásaiból történhetett. A kétféle települési forma és életmód mellett az is a csoportok szétválasztása mellett szólt, hogy az eltérő karakterű leletanyag egyetlen helyen sem került elő együttesen. 1966-tól kezdődően, elsősorban a jugoszláv kutatás eredményei, pozitívan megváltoztatták e különböző korabronzkori csoportok további értékelését és vizsgálatát. A S. Dimitrievic által feldolgozott Vinkovci-Trznica lelőhelyen feltárt telep, két dologban is meghatározó fontosságú lett. 1. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a Dráva-Száva közben, a klaszszikus vucedoli típusú leletanyagot, a Zók-Somogyvár csoport anyagával igen közeli rokonságban lévő Vinkovci-csoport két periódusa követi. A már ismert Baden-vucedoli stratigráfiai adatok birtokában (Vucedol, Sarvas) tehát olyan érvényű kronológiai sorral rendelkezünk, mely a Dél-Dunántúlra is alkalmazható. Ezek alapján nagy biztonsággal megállapítható, hogy a Baranyában lévő vucedoli előfordulások is (pl. Zók-Várhegy tető), a ZókSomogyvár csoport előzményének tekinthetők. 2. A Vinkovci-csoport körülhatárolása, s az anyagban ott is, szervesen jelentkező ún. somogyvári edénytípusok legújabb értékelése még inkább erősítik azt a korábbi feltételezést, hogy a most már indokoltan és helyesebben, SOMOGYVÁR-VINKOVCI fogalomkörrel nevezhető népcsoporttal próbáljuk körvonalazni a Ny-Kárpát-medence korabronzkorának legfontosabb kialakító tényezőjét. A felvázolt elméletek és kutatási eredmények alapján teljesen nyilvánvaló, hogy a dunántúli Somogyvár-Vinkovci kultúra, vagyis e nagyobb tájegység korabronzkori története, leginkább a Baranyában feltárt telepek tanulságaiból foglalható össze. Elterjedés, települési kép A közel 150 lelőhelyről ismert kultúra szállásterületének legsűrűbben lakott centruma a Dél-Dunántúlon lehetett. A kultúra szétterjedése nyugatészaknyugat irányban a Zala folyó mentén, a Keszthely-tapolcai medencében, a Balaton felvidéken, illetve a Marcal mentén követhető. (Galambok, Nagygörbő, Bánd). A telepek általában kiemelkedő dombokon találhatók, nagy kiterjedésűek. Annak ellenére, hogy az eddigi ásatási adatok szerint minden település egyrétegű, valószínűnek látszik, hogy a meg-megújuló építmények, többször felépítve, mindig a földrajzilag jól körülhatárolt település területén készültek. Ez a települési forma már nem kimondottan rövidéletű. A rézkori őslakosság települési formáival szemben, - más-más módon, - igen határozott a különbözőség. A futólagos, sokszor helyet változtató gödrös badeni telepekhez képest, határozottan észrevehető a helyhezkötődés, amely a belterjesebb gazdálkozással van összefüggésben. Azon