Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Korai bronzkor

A belső felosztás tekintetében az említett szerzők lényegében megegyeznek egymással vagy kiegészítik beosztásukat. Ezek szerint a kultúra három fő csoportra tagolható, a szerémségi és baranyai területeket elfoglaló vucedoli, az Alföld-Duna-Tiszaköz, Dunántúl és Szlovákia területein lévő makói és nyírségi csoportra. Az eredet tekintetében az említett szerzők a déli származás gondolatát képviselik. Ez az elképzelés a magyarországi korai bronzkor ie. 1900-as kezdetével kapcsolatos balkáni népmozgás eredményeinek felismeréséből indult ki. A jelentős déli összetevők mellett, különösen az Alföld viszonylatában, keleti eredetű népcsoportok beáramlását is feltételezi ez az új történeti koncepció. A zóki kör eredetével kapcsolatban különösen Kalicz Nándornál kapott kellő súlyt a nyírségi és az általa elnevezett makói csoport népi összetételében a keleti komponens. A dunántúli anyag további finomítását a Somogyvári típusú leletek különválasztása jelentette. Bóna István átvizsgálva Jugoszlávia és Ny-Magyarország korabronzkori anyagát, olyan sírleleteket és kerámia szórványokat talált, melyek eredete messze dél felé mutat. E leletek önálló csoportba foglalására a Drina és Morava vidéki analógiák felismerése adta meg a lehetőséget, ahol zsugorított csontvázas rítusú halomsírokban kerültek elő a Dunántúlon is meglévő egy- és kétfülű korsók, hengeralakú poharak. M. Garasaninnal egyidőben került a szakirodalomba e szerbiai és nyugatmagyarországi csoport fogalma Belotic-Bela Crkva, illetve Somogyvár A-B csoport néven. Bóna István igen helyesen meglátta e kérdéses anyag összefüggését az ie. 1900-as anatóliai változásokkal és végigkísérte e leletek előfordulását Trója V pusztulásától K-Thrácián keresztül a Vardar-Morava útvonalon egészen a már idézett szerbiai halomsírokig és onnan Ny-Magyarországra. Itt azonban határozottan elkülönítette az anyagot a zóki kultúrától, annak vucedoli és makói csoportjától egyaránt. Ilyen kutatási előzmények ismeretében került sor 1963-1966 között a Baranya megyei Nagy árpád lelőhelyen, egy korabronzkori telep teljes feltárására, mely közel 10 000 m

2 területen feküdt. Az áttekinthető szerkezetű, egyrétegű telepen közel kétszáz jelenség, gödörházak, melléképületek, tűzhelyek és egyszerű gödrök kerültek elő, teljesen egységes leletanyaggal. A nagyárpádi telep tanúsága szerint, a somogyvári kerámiatípusok a zárt leletegyütteseknek csak egy részét képezik, tehát önálló etnikum, illetve külön periódus meghatározását nem lehet ezekre építeni. A nagyárpádival azonos és hiteles dél-dunántúli telepanyagok leletösszetétele (Somogyvár, Szava), a bennük zártan jelentkező ún. somogyvári típusokkal, egy sajátos etnikai csoport létét feltételezték. Ez, a klasszikus Vucedol-csoporttól időben is, a Makó-csoporttól pedig elsősorban tipológiailag és ezen keresztül elterjedésében is elválasztható volt. A csoport anyaga a Dunántúl nagyrészén és a Dráva-Száva-közben is megtalálható. Az ÉK-Dunántúlra és DNy-Szlovákiára kiterjedő Makó (Kosihy-Caka) csoport mellett, az újonnan összevont leletegyüttest Zók-Somogyvár csoportnak nevezte el Bandi Gábor.