Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)
BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Rézkor
Ellentett élű rézcsákány A későrézkor hatalmas területen elterjedt kultúráját, a több csoportra és időrendi fázisra bontható Badeni (Péceli) kultúrát, évtizedek óta kutatják a közép-európai országok szakemberei. A kultúra kialakulásának és a legrégebbi leletegyütteseknek meghatározása, szorosan összefügg a BOLERÁZ1 CSOPORT történetével. A ludanicei és balatoni csoportok időszakát követően magába szíva az őslakosságot, olyan új leletanyag, sőt új népesség jelent meg a Dunántúlon, majd Szlovákiában észak felé egészen Morvaországig, melynek történeti öszszefüggései szorosan kapcsolatba hozhatók a kelet-európai népvándorlásokkal, ie. 2100 körül. A Moldvába és az Alduna-vidékre benyomuló gödörsiros kurgánok népe véget vetett az ottani virágzó kultúráknak (Tripolje Cl, Cucuteni B.), majd előretörve Erdély és a Tiszántúl felé, megszüntette a Bodrogkeresztúri kultúrát is. Ezzel az eseménysorral kapcsolatos a Badeni (péceli) kultúra kialakulása a Kárpát-medencében. A dunántúli rézkori őslakosság alapjain születő Bolerázi csoport leletanyagában valószínűleg az Alduna vidéki (Cernavoda III.) jellegzetességek képviselhették az új vonásokat. A Badeni (péceli) kultúra e legrégebbi csoportját a mai Baranya területén, csupán öt olyan lelőhely képviseli, ahonnan szórványos, telepről származó kerámiatöredékek ismertek (Mágocs, Nagykozár-Zamajur, Nagypall, SzajkTéglagyár, Lánycsók). A kultúra klasszikus és fiatalabb fázisának kialakulása a Dunántúl területén már csak a bolerázi alapokon képzelhető el. A bolerázi fázist követően a Dél-Dunántúlon jól körvonalazható a Badeni kultúra klasszikus időszakának egyik lokális csoportja. A lelőhelyek a Bala-