Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR HONFOGLALÁS KORA BARANYÁBAN Kiss Attila - A honfoglalás kora Baranyában

Egy 870 körüli évek állapotát rögzítő tudósítás, melyet 920 táján írt munkájában idéz a kelet-iráni Khoraszán városbeli Dzsajhani, államférfi és tudós, az Etelközben élt IX. századbeli magyarokról a következőképpen számol be: „A magyar a törökök egyik fajtája. ... A magyarok országa bővelkedik fákban és vizekben, földjük nedves. Sok szántóföldjük van, sátraik vannak és együtt vonulnak a takarmánnyal, valamint a zöld vegetációval. Amikor eljönnek a téli napok, mindegyikőjük ahhoz a folyóhoz húzódik, amelyhez éppen közelebb van, s ott marad télre és halászik benne. A magyarok csinosak és jó megjelenésűek, ruhájuk brokátból készült. Fegyvereik ezüsttel vannak kiverve és gyönggyel berakottak. Hatalmuk kiterjed mindazokra a szlávokra, akik közel laknak hozzájuk. Súlyos adókat vetnek ki rájuk. (A magyarok) meg-megrohanják a szlávokat és addig mennek a parton, a foglyokkal, amíg a rómaiak (bizánciak) országának egy kikötőjébe nem érnek ... a rómaiak odamennek és ott kötnek velük vásárt. A (magyarok) eladják nekik a rabszolgákat és római brokátokat, gyapjúszőnyegeket és más római árukat vesznek. Főnökük 20 ezer emberrel vonul ki. Főnöküket 'kendé'-nek nevezik. Ez a név királyuk megkülönböztető címe, mert annak az embernek a neve, aki királyként uralkodik rajtuk, 'Gyula'. Minden magyar a 'Gyulá'-nak nevezett főnökük parancsát követi a háború dolgában, védelemben és egyéb ügyekben." A honfoglaló magyarokat a IX-X. században a bizánciak ugyanúgy szemmel tartották, mint valamennyi a birodalom látóhatárában feltűnt „barbár" népet, azzal a régóta bevált gyakorlati céllal, hogy adandó alkalommal a birodalom határán levő ellenfeleiket az azok mögött élők bevetésével tartsák féken. Ezért tehát elsősorban katonai szempontokból figyelték a szomszéd népeket: ki irányítja őket, mekkora a haderejük, hogyan harcolnak és így tovább. Ennek a célnak megfelelően adott Bölcs Leó, bizánci császár (886-912) részletes jellemzést a honfoglaló magyarokról, egy korábbi leírást a kor viszonyaihoz és tapasztalataihoz igazítva: „A szkíta népeknek tehát mondhatni, egyforma életmódjuk, szervezetük van: sok fő alatt állnak, és a dolgokkal szemben közömbösek, általában nomád életet élnek. Csupán a bolgárok és közülük még a türkök ^magyarok) népe fordít gondot hadirendre, mely hasonló náluk, s így a többi szkita népnél nagyobb erővel vívják a közelharcot és egy főnek az uralma alatt állnak . . . Ez a nép tehát egy fő alatt áll, feljebb valóitól kemény és súlyos büntetéseket áll ki elkövetett vétkeikért... A fáradalmakat és nehézségeket derekasan tűrik, dacolnak a hőséggel, és faggyal és a szükségben való egyéb nélkülözéssel. . ." „Fegyverzetük kard, bőrpáncél, íj, és kopja, s így a harcokban legtöbbjük kétféle fegyvert visel, vállukon kopját hordanak, kezükben íjat tartanak és amint a szükség megkívánja hol egyiket, hol a másikat használják. Üldöztetés közben azonban inkább íjukkal szerzik meg az előnyt. De nemcsak ők maguk viselnek fegyvert, hanem az előkelők lovainak szügyét is