Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)
A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A MAGYAR HONFOGLALÁS KORA BARANYÁBAN Kiss Attila - A népvándorlás kora Baranyában
népesség bevándorlását régészetileg sem Kárpát-medence, sem a tőle keletre levő területek anyaga nem bizonyítja, csak valószínűsíti. Kárpát-medencében a közép-avarkori temetők nagy részében a korszak végén nincsen törés, s folyamatos átmenet figyelhető meg. Ez természetes is, hiszen az új régészeti korszakban a korábbi népesség élete is folytatódott. Nagy számban figyelhetők meg viszont olyan temetők, melyeket csak a késő-avarkor elején kezdtek el használni, s ez mindenképpen új népesség megjelenése mellett szóló érvnek tekinthető. A VIII. századi új népesség belső társadalmi szerkezete is más kellett hogy legyen mint a korai és középső korszakban, mert egyrészt a temetőkön belüli egyes sírok leletei között kisebb „értékbeli" különbségek figyelhetők meg mint korábban, másrészt a „népi" temetőktől térben is elkülönülő „fejedelmi sírok" teljesen hiányzanak. Ez a két jelenség együtt a régészeti-történeti kutatás értékelése szerint azt jelzi, hogy a kora és középső avarkori társadalom feudálisabb szerkezetű, tehát fejlettebb társadalmi tagolódással szemben a késő-avarkori társadalom közelebb állt a nemzetségi társadalomhoz. A társadalmak fejlődése ugyanis — az általános megfigyelések szerint mindenütt az osztálytagolódás felé vezet, szinte sohasem az ellenkező irányban, s így a késő-avarkori társadalomnak, a korábbihoz viszonyított fejletlensége egy új népesség megjelenése mellett érvként kezelendő. Az új népesség megjelenését látszanak alátámasztani az embertani vizsgálatok eredményei is: a késő-avarkori az europid többségű népességek mellett zárt tömegben kifejezetten belső-ázsiai típusok jelentkeznek. A Kárpátoktól keletre levő, kelet-európai és ázsiai területeken a régészeti kutatás jóval kevesebb konkrét adattal rendelkezik, mint a viszonylag jól kutatott Kárpát-medencében. Ennek a különbségnek ellenére a Kárpát-medencei késő-avarkori jellegzetes tárgyformák (kengyelek, zabiák, öntött övveretek és kerámia forma) belső-ázsiai, egyelőre még nem tömeges, de már adatolható felbukkanásai a VIII. század elején a Kárpát-medencében megjelent népességek keleti eredetét látszanak igazolni. Új népesség megjelenése mellett tanúskodik a késő-avarkori szállásterület megváltozása is, mely változás elsősorban nem területi növekedésben jelentkezett, hanem abban, hogy a Kárpát-medence teljes, lakható azaz vízzel és erdővel nem fedett területe, egészen a hegyek lábáig, ekkor vált igen sűrűn lakott területté. Baranya jól kutatott körzeteiben a késő-avarkori falvak (=temetők) egymástól alig 2-3-4 km-re fekszenek egymástól. Eszerint a megye népsűrűsége, a késő-avarkorban már a kora-Árpád-kori népsűrűséghez közelített. A régészeti adatok mellett, az új népesség bevándorlását logikailag, történeti adatok is magyarázzák. A szovjet történeti kutatások szerint az Aral-tótól keletre levő területeken, a VII. században virágzó nyugati türk kaganátus a belső háborúktól meggyengült, s 704-ben felbomlott. A kaganátusból kiszakadt népcsoportok nyugat felé vándoroltak. A késő-avarkori jellegzetes tárgyformák korábban már említett párhuzamai e területekről származnak. A Kárpát-medencei későavarkori, belső-ázsiai eredetű embertani típusok a nyugati türk kaganátusból
