Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)
BARANYA MEGYE A RÓMAI KORBAN Fülep Ferenc—Sz. Burger Alice - Baranya megye a római korban
a településen az I. sz. végén, II. elején indult meg. Korábbi anyagot a területen nem találtak. Az egyik agyaggödörbe leégett ház maradványait töltötték be. Rendkívül érdekes, hogy az edények között még megtalálhatók a régi, kelta lakosság keramikus hagyományai, ami elsősorban a formaadásban nyilvánul meg, de az edénykészítés technikája, az urnák, korsók vörössávos festéssel, fésült dísszel, karcolt fogasdísszel készített darabjai már teljes mértékben a római technikát mutatják. A vörössávos festésű, karcolt fogasdíszű, nagyméretű edények Észak-Itália, Délnyugat-Pannónia fazekasműhelyeivel mutatnak rokonságot. Ennek alap'án állapította meg az ásatást vezető Barkóczi L., hogy az itt megtelepült lakosság az I. sz. végén - II. sz. elején valószínűleg Délnyugat-Pannóniából költözött be erre a területre. Feltételezi, hogy a Mursa-Sopianae-Savaria útvonal Bicsérdet érintve vonult Ny felé. A fazekastelep élete Marcus Aurelius császár uralkodásának elejéig tarthatott és bizonyára a már fentebb is érintett ellenséges pusztításnak eshetett áldozatul a nagy kvád-markomann-szarmata háborúk idejében. A telep élete a III. században is tovább folytatódott, amire a III. századi érmek mutatnak. A telepen IV. századi csontvázas sírokat is találtak, ami azt bizonyítja, hogy ez a faluszerű település, vicus vagy környéke még a IV. sz-ban is lakott volt. 1959-ben Szentlőrincen a téglagyárhoz tartozó agyagbánya ÉNy-i oldalán későrómai téglasírokat találtak, amelyeket azonban elpusztítottak. A csontvázak ládaformára épített téglasírokban feküdtek. A sírok alja is téglával volt kirakva, tetejükön pedig 1-2, ill. 3 téglasorból álló nyeregtető feküdt. Az egyik sírból vasból készült pajzsdudor került a pécsi múzeum gyűjteményébe. Már a múlt században Juhász L. is említett itt gazdag római kori sírleletet, amely Constantinus éremmel volt datálva. A múlt században a községben Valerianus, Probus, I. Constantius, I. Constantinus és II. Valentinianus császár érmei is előkerültek, ami a településnek a IV. század végéig való életére vet némi fényt. 1967-ben a téglagyár északi oldalán a kotrógép mészkőből készült, 60 cm magas, fiatal Bacchust ábrázoló szobrocskát dobott ki, amelyik feltehetően épületdíszként szolgált. A ruhátlan, dúsfürtű istenalak jobbkezében szőlőmetsző kést, felemelt baljában szőlőfürtöt tart. Mellén köpenyét kerek fibula fogja össze. Lábfeje letörött. Mivel a háta nincs kidolgozva, feltételezzük, hogy fülkében állhatott. Bizonyára a helyi szőlőműveléssel, bortermeléssel hozható kapcsolatba. Szigetvárról bronzfibula, vaskés, vas nyílhegy, bronz fülbevaló ismeretes. Dombay J. feltételezése szerint a város határában római temető lehetett. Egy múlt századi adat az I. századból, a Flaviusok idejéből származó római kori nagybronz éremről tesz említést, ami a településnek már az I. században történt megszállását bizonyítja. Az alábbiakban még két délnyugat, ill. D felé vezető utat kell megtárgyalnunk, amelyek Sopianae-ból a Drávához vezettek és amelyeket ugyancsak a települések rajzolnak ki számunkra a térképen. Az egyik, a DNy felé vezető útvonal vagy közvetlenül Sopianae-ból, vagy pedig az előbb ismertetett Sopianae-Bicsérd-Szigetvári útból indult ki. Ennek első állomása Pellérd volt.
