Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)
BARANYA MEGYE A RÓMAI KORBAN Fülep Ferenc—Sz. Burger Alice - Baranya megye a római korban
fenn, és 1922-ben, abból a célból, hogy a látogatók részére a cella belsejében a közlekedést biztosítsák, az eredeti római padlószintet átvágva, közepébe folyosót mélyítettek. A cella keleti karéjában a padozat 1 lépcsőfokkal magasabb, mint egyébként a cella belsejében, a széle lépcsőszerűen, kőhasábokból van kiképezve, sőt az 1922-ből származó, eredeti ásatási fényképeken ezelőtt középütt még egy kis lépcsőfok található, amely azonban ma már nincs meg. A keleti apszisban, az egy lépcsőfokkal megemelt szinten hatalmas, faragott kőlap fekszik. Ez a kőlap a keleti apszisban elhelyezett oltár alapzata volt. A keleti karéjt tehát már eleve egy lépcsőfokkal magasabbra építették, és itt helyezték el a kápolna oltárát. Az épület falait belülről kétrétegű falfestmény borítja. Az alsó falfestmény-réteg fekete és fehér vonalakból állott, és ma már csak itt-ott ismerhető fel, elsősorban az északi apszisban. Ez az eredeti falfestmény lábazati díszítése lehetett és valószínűleg geometrikus mintákból épült fel. Korát egyidősnek vehetjük a cella trichora építésével: a IV. sz. utolsó évtizedeiben készült. Ezen a falfestmény rétegen meglehetősen porlékony, pelyvával és gabonaszem maradványokkal erősen kevert, újabb vakolatréteg fekszik, amelynek felületét a második falfestmény réteg borítja. Ez redőkben leomló függönyminta alsó részét ábrázolja, amelyet lent fekete vonalakkal körülzárt, íves szalag díszít. A szalagban arab, az ún. kufita írásból levezethető díszítő motívumok láthatók. A függöny redőit ívelt vonalak jelzik, felületét lándzsaalakú levelek és pontokkal övezett körök díszítik. Ez a második falfestmény réteg lényegesen későbbi időből származik, feltevésünk szerint a székesegyház 1064-ben történt leégését követő, nagyszabású építkezések idejéből, tehát a XI. sz. végéről, esetleg a XII. sz. elejéről. Ez a kis római kori kápolna megérte a magyar honfoglalást, sőt feltevésünk szerint belefoglalták a székesegyház építménykomplexusába, azzal együtt pusztult el az 1064. évi tűzvészben, illetőleg építették újjá a székesegyház nagyszabású ú : jáépítése során. 1938-39-ben a várplébánia épületének keleti oldalán, a sétatér felső, a Káptalan utca felé eső részén hétkaréjos, római kori temetői kápolna, cella septichota került elő. Ezt a kiemelkedő tudományos és művészeti értéket képviselő épületet akkor újból visszatemették, és máig sem hozzáférhető sem a tudományos kutatás, sem a nagyközönség számára. Padlószintje az úttest alatt 6 m mélyen található. Az épület nyújtott nyolcszögalakú középtérből és ehhez csatlakozó három északi, három déli és egy keleti apszisból állott. Belső hosszúsága 20,35, szélessége 15,15 m. A keleti karéj a legnagyobb, átm.: 490, a többi karéj átm.: 390 cm. A falak vastagsága általában 95-125 cm között váltakozik. Tengelye K-Ny-i irányú, bejárata Ny felé néz, és a várplébánia épületének pincéje alatt fekszik. Az ásatások alkalmával nem tudták megállapítani, hogy nyugati oldalán volt-e előcsarnoka. Falai kőből és téglából épültek, és az északi fal 420, a déli fal 240 cm magasságban maradt meg a föld alatt. A falakon vakolás vagy falfestmény nyomát nem találták, tehát a falak vagy soha sem voltak bevakolva, vagy a vakolat időközben a falakról teljesen
