Bándi Gábor (szerk.): Baranya megye története az őskortól a honfoglalásig - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1979)

BARANYA MEGYE AZ ŐSKORBAN Bándi Gábor—F. Petres Éva—Maráz Borbála - Késő bronzkor

a tárgy készítésének kora állapítható meg. így mindössze egy jelzés kerülhet a korszak lelőhelyeit ábrázoló térképre, de gyakran még a lelőhely jellege: a telep vagy temető meghatározása sem mindig lehetséges. Az egyes területek teljes régészeti anyagának topográfiai összegyűjtése, feltérképezése alapján megállapítható volt, hogy a Halomsiros népesség olyan jellegű vidéken is letelepült, ahol azelőtt település nem volt, például Veszprém megyében, a Bakony hegyvidékén. Ebből arra lehetett következtetni, hogy életviszonyaiknak más jellegű környezet is megfelelt, mint a korábbi, első sorban földművelő bronzkori lakosságának, sőt a felvidékről, majd nyugatról érkezett csoportok szívesen választottak olyan magaslati területeket, amely előző szálláshelyükre emlékeztetett s amely pásztorkodó életmódjuk számára különösen alkalmas volt. Baranyában, a Mecsek hegység környéke nem véletlenül lesz sűrűn lakott, különösen majd a korszak második felében. Ez a pásztorkodó életforma a későbronzkor konszolidálódó körülményei között fokozatosan kiegészülhetett egyre nagyobbarányú földműveléssel. A Dunántúlon, és főképpen Baranya területén a Halomsiros korszakot lezáró nagy kincsleletek tele vannak sarlókkal. A korai halomsiros telepek közül - amelyek száma egyelőre nem sok Siieiós-Téglagyár, Csarndía-Temetődomb, Lánycsók, Mozsgó, amelyek biztonsággal idesorolhatók. Pécsvárad-Aranyhegyi telep kezdete is erre a korszakra nyúlik vissza. A siklósi telepen a házak, a hozzátartozó hulladékgödrök, földbemélyítettek voltak, hasonlóak a korábban ott lakó Szeremle csoport házaihoz. Temetkezési szokások A temetkezési rítusok vizsgálata több szempontból is rendkívül fontos a hitvilág, hiedelem máshonnan nem is nyerhető adatai miatt; a viseletre vonatkozó ismereteink innen származnak. Végül, bár a rítusok önmagukban nem határozzák meg az etnikumot, de sok mindent elárulnak egy népesség beilleszkedéséről az új környezetbe, ahogy ebben az esetben is történt. Az új terület földrajzi adottságai sokszor temetkezési szokásaik módosítására kényszerítették a Halomsiros népcsoportokat. így bizonyára nem véletlen, hogy halmot és kővel kirakott sírt - amely szokásukról nevüket kapták - csak ott emeltek halottaik fölé, ahol kőanyag található volt. így a Dunántúlon a múlt században talált Keszthely-Dobogói sír az, amely a magukkal hozott szokásnak megfelelően készült: kövekből rakott sírkamra, kőlap borítással, felette földhányásból készült halom volt. A halottat a kamrában helyezték el - (csontvázas temetkezés) -, nyélnyújtványos kardja (Sauerbrunn-Boiu típus) és jobb vállán hordott pecsétfe;ű tűje a magával hozott Halomsiros bronz fegyver, ékszerek formái közül való volt. Baranyában Martonfáról ismerünk hasonló korú, szintén a múlt században talált temetkezést. Sajnos csak leírásban maradt fenn: csontvázas sír volt, vállán két hosszú, vastagnyakú bronztűvel. Halomsírról nincs említés.