Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)
II. GEOMORFOLÓGIAI KÖRZETEK (Lovász György)
A nem nagy terület a Jakab-hegy É-i peremének támaszkodó középső-triász anizuszi mészkövön a felső-pannonban kivésődött abráziós tönk egy része. Ez a plató ÉNy-felé lejt, azaz K-i része — a Szuadó-völgy szomszédságában — mintegy 20—30 mrel magasabb, mint a Ny-i pereme. A karszt É—D-i irányban készült általánosított geológiai és felszíni szelvénye szerint a mészkő nemcsak a felső-pannon abráziós felszínt építi, hanem azt a lejtőt is, amely ezt az alsóbb felszínt az idősebb abráziós lépcsőtől elválasztja. A dolinák vertikális és horizontális elterjedésében egyaránt kimutathatók törvényszerűségek. — A vertikális elterjedést illetően első törvényszerűség az, hogy ott, ahol az anizuszi képződmények a két abráziós felszín közötti lejtőt és a felső szint peremét építik, a karsztos jelenségek jellegtelenek és ritkák. — A felső-pannonban kivésődött mészkő-platón viszont hatalmas és sűrű dolinahálózat alakult ki. A helvét és a felső-pannon felszín közötti lejtő aljában azonnal és nagy számban jelennek meg a formák. — A karszt É-felé meredek felszíni lejtővel zárul le a Bükkösdi-patak völgye felé. Ebben a lejtőben találkozunk a dolinák függőleges elterjedésében kimutatható harmadik sajátossággal. A hatalmas és sűrűn települt dolinák a karsztplató peremén rövid távon belül megszűnnek. A plató É-i meredek peremén ismét megjelennek a kicsiny dolinák, amelyek csak a legritkább esetben nyomozhatok a völgytalpig. Aformák horizontális elterjedésében a következő törvényszerűségek ismerhetők fel : — A nagy és sűrűn települt formák övezetében három, nagyjában északias irányt követő sor mutatható ki (9. ábra). — A horizontális elterjedésben további felismert törvényszerűség, hogy a Nyperemen a három jellemző soron kívül rövid, egymással párhuzamos sorok vannak Figyelemre méltó kapcsolatok vannak a dolinák horizontális és vertikális elrendeződései között is. A formák fejlődésének értelmezése tekintetében jelentőséget kell tulajdonítanunk annak, hogy a dolinasorok a két abráziós lépcsőt elválasztó lejtőn apró, de sorban rendeződő berogyásokban folytatódnak. Az egész mecseki karszt legnagyobb barlangja található itt, az ún. Abaligeti-barlang. Már Bokor E. (1925) kimutatta, hogy nagyjában É—D-i irányú kisebb és nagyobb jelentőségű törések mentén oldódott ki. Négy főbb morfológiai jellegzetességét különböztetjük meg. Az első patak-barlang jellegéből következően vízszintes jellege. Bokor E. (1925) felismerése az, hogy a barlangban sziklába vésett beöblösödés, azaz terasz van. Legújabb vizsgálataink azonban nem egy, hanem a teljes hosszában három, mindenütt megtalálható teraszt mutattak ki. Itt-ott ennél több is van, de azok elterjedése helyi jellegű. A főjáratban többhelyütt omlások találhatók, amelyek keletkezése eltérő jellegű. Egyik omlástípus vakkürtő képződéssel kapcsolatos, így az omladék mindig több méter magasba nyúló kürtő alatt található. Az omladékok másik típusa jelentősebb keresztvetők találkozásához kötött (pl. Karthágó romjai), és így keletkezésük a barlang képződése utáni hegységképző fázisokhoz kötött. Az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy járható magasabb emelete nincs a barlangnak. Ehhez a képződményhez tartozik az Abaligeti-karszt még említésre méltó karsztürege, az úgynevezett Török-pince, amely a barlang második oldalágával vari kapcsolatban. Jelenlegi ismereteink szerint csak 20—25 m hosszúságban járható. Bejárata dolina alján van.
