Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

V. TALAJFÖLDRAJZ

A talajok fejlődése nem egyenletes, hanem szakaszos, sőt a szakaszokon belül is ritmusos, mert a bennük lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai változásoknak egyaránt egy napi, évi és egy hosszabb idejű ritmusa is van, mert pl. a napi, évi hőingadozásoknak, csapadékmennyiségeknek megfelelően változik a talaj pH-értéke, a biológiai, kémiai, fizikai folyamatok intenzitása is. Ezek a változások egymásra tevődnek, összegeződnek a talajban, tehát sohasem tér vissza az eredeti állapotába a talaj. A mennyiségi változások viszont törvényszerűen minőségi változásokat vonnak maguk után, és végeredményben ez jelenti a talajok fejlődését. A mai talajtakaró kialakulására igen nagy hatással voltak az előzőekben már említett harmad- és negyedidőszaki geológiai és az ezeket követő klimatológiai, növényzeti változások, egyszóval a geológiai közelmúlt eseményei, sőt az emberi, társadalmi beavatkozások is. Minél közelebb kerülünk a mához, annál részletesebb és pontosabb adataink vannak a változásokról. A jégkorszaktól napjainkig terjedő időszak növényzetében és klímájában lezajlott változásokról egészen pontos képet rajzolnak ki a pollenanalitikai vizsgálatok eredményei, de az ezt megelőző korokról már csak a ritkábban előkerülő (szénült vagy egyéb úton konzerválódott) kövületek vizsgálata során alkothatunk képet. Ennek alapján a megye talajtakarójának fejlődését a következőkben állapíthatjuk meg. A pannon időszakban csupán a Mecsek és a Villányi-hegység magasabb térszínei emelkedtek ki a tengerből, szigeteket alkotva. Ennek az időszaknak a kezdetén (alsó-pannon) a mainál melegebb (14,7 C°évi átlaghőmérsékletű), nedves (1300 mm évi csapadékú), gyengén szubtrópusi klíma volt, majd a korszak második felére valamivel csökkent a csapadék mennyisége (1150 mm évi csapadék) és emelkedett a hőmérséklet (14,8 C°évi átlag), tehát kiegyenlített, nedves, a szubtrópusi és mérsékelt határán lévő klíma uralkodott a területen. Ennek megfelelően a növényzet is igen sok fajból tevődött össze, és sok szubtrópusi elemet tartalmazott. Ezért találhatjuk meg a Mecsek és a Villányi-hegység területén ezeknek a viszonyoknak megfelelő, állit típusú mállást mutató talajtípusok maradványait, a lateriteket, sárga-és vörös földeket és a mediterrán terra rossákat, melyek ma mint vöröses színű, nyiroknak nevezett képződmények kerülnek szemünk elé. A pleisztocén időszakban igen nagy arányú lehűlés (8—10 C°-os évi középhőmérséklet csökkenés) következett be (ezért szokás ezt az időszakot jégkorszaknak is nevezni), aminek hatására a szubtrópusi, trópusi növényzet nagy része kipusztult a területről. Ugyanekkor a tenger lehuzódásával szárazulattá is vált a megye egész területe, s megkezdődött a lösztakaró kialakulása is. A lehűlés és a velejáró változások azonban nem voltak egyirányúak az egész időszakban, mert hidegebb és melegebb időszakok váltogatták egymást, s ennek megfelelően hol hideg sztyepp, hol pedig erdős vegetáció alakult ki a területen. A jégkorszak első időszakában elsősorban a kiegyenlített klímát igénylő növények pusztultak ki, és helyükre a kontinentalitást jobban elviselő fajok telepedtek, a vegetáció sokkal homogénebb összetételűvé vált, de még mindig hasonlított ?z előző időszak növényzetéhez. Ezeket a viszonyokat tükrözik a lösztakaró alján képződött vastagabb, agyagos talajszintek is. A jégkorszak második felében azonban még hidegebbé és szárazabbá vált az éghajlat, s így csak a pusztai vegetáció számára volt alkalmas, melyet azonban a magasabb talajvízállású völgyekben fás növényzet tarkított. A melegebb, csapadékosabb időszakokban ezekről a helyekről terjedt el újra az