Lovász György (szerk.): Baranya megye természeti földrajza - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1977)

V. TALAJFÖLDRAJZ

a talajfejlődésre is nagymértékben hat, különösen a feltöltött medencékben létrejött öntés-, réti-, láp- és szikes talajok esetén. Ez a hatás kettős, mert egyrészt meghatározza a talajon élő növényzet — s ezen keresztül a talajba kerülő szervesanyag — mennyiségét és minőségét, valamint további sorsát, másrészt a talajban lejátszódó fizikai és kémiai folyamatok milyenségét és intenzitását is. Ott, ahol a talajvíz a felszínhez közel helyezkedik el, dús növényzet kialakulását teszi lehetővé ugyan, de a talajba kerülő, nagy mennyiségű szervesanyag a légmentes körülmények miatt nehezen bomlik le, s a képződött humusz sötétebb színű ugyan, de kedvezőtlenebb tulajdonságú lesz mint a mélyebb talajvízzel rendelkező, s ezért jól átszellőzött talajú területeken. A megye legalacsonyabb fekvésű területein, a Duna- és a Dráva menti síkságokon, a folyók bizonytalan lefolyású, hajdani árterületein, valamint a domb- és hegyvidékekbe benyúló völgyek talpi részén, a vízfolyások mentén találkozhatunk e jelenséggel. Ugyanitt a hoszszantartó nagyobb esőzések, hirtelen hóolvadás hatására bekövetkező nagyarányú talajvízszint emelkedés belvizek kialakulásához is vezethet, ami nem más tehát, mint a talajvíz szintjének a földfelszín fölé történő emelkedése. A domb- és hegyoldalak alsó részén, az enyhe lejtőjű területeken — ott, ahol a talajvíz a gyökér-régió mélységében állandó szinten szivárog a mélyebb területek felé — találjuk a legoptimálisabb talajvízszintet, amely a növényzet számára még biztosítja a bőséges vízellátást, de ugyanakkor a talaj felső rétege állandó átszellőzésének a lehetősége is megvan. A magasabban fekvő domb- és hegytetőkön a talajvíz viszont mélyen (5—6 m), sokszor túlmélyen (10—20 m) helyezkedik el, így a növényzet és talajfejlődés szempontjából nincs nagy jelentősége. Ezek a legszárazabb, legaszályveszélyesebb területeink, mert a növényzet itt csak a lehullott csapadékvizet használhatja fel élettevékenységeihez, a talajvíz szintje és a csapadékvízzel átáztatott, felszíni talajréteg közt egy száraz „közbülső" réteg alakul ki. A nem állandóan nedves területeken kivül a talajvíznek ott van még döntő szerepe a talajfejlődésben, ahol olyan mélységben helyezkedik el az év nagy részében, hogy közte és a leszivárgó csapadékvíz által átnedvesített és kilúgozott felső talajréteg között egy só kicsapódási, felhalmozódási szint jön létre a csapadékvízben oldott alkálifém sókból, melyek így nem kerülhetnek a talajvízbe, s ez az alsó talajréteg szikesedéséhez vezet. Ha a talajvíz átlagos nívója 2 m, vagy ennél magasabb szinten van, akkor felülről is megindulhat a szikesedés, mert a talajkapillárisokon felfelé áramló alkálisó tartalmú talajvíz a felszínhez közeli rétegben elpárolog, s az addig oldott só kicsapódik és felhalmozódik. Ezért lényeges a talajfejlődés szempontjából a talajvíz vegyi összetétele is. Megyénkben szerencsére csak igen kis területeken áll fenn a szikesedés veszélye, az alacsonyfekvésű, folyó menti területeken. A mélyebben fekvő réteg- (artézi) és résvizek (karsztvíz), valamint a juvenilis vizek akkor jutnak szerephez a talajok kialakításában, ha valamilyen úton (pl. felszálló, törésvonal menti források) a talajvizekkel keveredhetnek. A fent vázolt geológiai tényezők hatása azonban nem egyoldalú, mert a régmúlt geológiai korok talajai ma már mint geológiai képződmények kerülnek szemünk elé. Elegendő megemlíteni a réti talajokban kialakult mész- és vas-felhalmozódásokat, melyek mint mészkőpadok és babérc (minette) feldúsúlások szerepelnek a geológiában. Vagy a régebbi bauxit és szénfelhalmozódások (vagy az újabb lignit és tőzegtelepek) mind a talaj képződéssel állnak szoros kapcsolatban épp úgy, mint a lösz és a benne található fosszilis talajszintek (vályogzónák), vagy a latérites, terra-rossás képződmények. 13 TERMÉSZETI FÖLDRAJZ 193