Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

A karbonátos kifejlődés és a Radioláriák háttérbe szorulása a tenger bizonyos mértékű sekélyülésére utal. A felső rész halványzö'des-fehér, gumós mészkőből épül fel, amely rossz megtartású ammonites kőbelekben gazdag. Felette vastag, rózsaszínű-fehéres, kevésbé gumós mészkő települ, amely részben már az alsó-titonhoz tartozik. Itt az átmenet fokozatossága miatt a pontos határ kőzettani alapon és rnakrofauna segítségével igen nehezen húzható meg. A mellékelt táblázaton NAGY I. (1966) a mikrobiofácicsek alapján osztja be a malmot. Az Északi Pikkelyben a kimmeridgei emeletet általában mintegy 10 m vastag, egyöntetűen rózsaszínű-csontfehér, gumós, pados mészkő képviseli VADÁSZ E. (1935) ezt a kőzetösszletét a faunaegyüttes alapján a Strebilites lenuilobatus szintjébe, tehát a kimmeridgébe sorolja. Fontosabb alakok (BÖCKH J. 1880, VADÁSZ E. 1935): Ptychophyíloceras cf. ptyehoicum (Quenst.), Holcophylloceras cf. poly

oleum Ben., Lytoceras cf. sutile (Opp.), Taramelliceras nobilis (Neum.), T. cf. compsum (Opp.), Aspidoceras cf. acanthicum (Opp.), A. cf. cyclotum (Opp.) A. cf. binodum (Opp.), Acanthosphaerites longispinum (Sow.), Laevaptychus latus (Park.). Titon emelet 30—60 m vastag mészkőösszlet a Keleti-Mecsek egész területén, tehát az Északi Pikkelyt is beleértve, egyöntetű kifejlődésű és vastagságú. Kőzettan WEIN GY. (1965a, 1968), mikrofácies NAGY I. (1961, 1966), mikrofauna SIDÓ M. (1957) alapján két tagozatra osztható. Az alsó-titon tagozat, mint már említettük, átmenettel az alatta települő kimmeridgei hasonló mészkőösszletből fejlődik ki. Szürkésfehér, széttöredező, világosbarna, barna tűzkőgumókat is tartalmazó pados mészkő építi fel. A ,kimmeridgei emelet hasonló képződményéhez viszonyítva jellemző a Lombardiák számának növekedése. A Calpionellák kis számban, vagy egyáltalán nem mutatkoznak, és inkább Radioláriák, Echinodermata-, Spongia-, Foraminifera maradványok a gyakoribbak. Fontosabb rnakrofauna (VADÁSZ E. 1935): Pygope diphya Col. P. janitor (Pict.) P. dilatata (Cat.), Ptychophyíloceras cf. ptyehoicum (Quenst.), Aspidoceras cf binodum (Opp.), Perisphinctes cimbricus (Neum.), Laevaptychus latus (Park)., Hibolites semisulcaíus (Münst.). A felső-titon tagozat vékonypados, fehér, simaíörésű mészkőből áll, amelyre a Calpionellák, elsősorban a Calpionella alpina tömeges megjelenése jellemző. Fontosabb ősmaradványok (VADÁSZ E. 1935, SIDÓ M. 1959): Calpionella alpina Lorenz. C. elliptica Cad., Tiniinnopsella carpathica (Murg. et Fib.), Pygope diphya (Col.), Holcophylloceras cf. siiesiacum (Opp.), Oppelia zonarius (Opp.), Proarsenioides cf. transitorius (Opp.), Lamelli aptychus beyrichi (Opp.) Punctatoíychus punctatus (Voltz).