Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

igazolja. Felszínen a Nyugati-Mecsekben, a kővágószöllősi antiklinális területen tanulmányozható. Ny-i irányban fúrásokkal körülbelül Szigetvárig nyomozható rétegsoruk. Innen Ny-ra a fúrások a neogén rétegsor alatt metaform kőzeteket tártak fel. A Mecsek É-i előterében, Szálainak környékén és a Mecsek és a Villányi-hegység közti neogénnel fedett övezetben számos fúrás tárta fel a perm rétegeket. Durva és finomabb lepusztulási termékekből felépült rétegsora a Mecsek-hegységben mintegy 3000 m vastag. A Villányi-hegység felé általában finomodik és 1500 m-re kivékonyodik. A mecseki és villányi területek közt, valamint a Kaposfő—mágocsi küszöbnél is már sejthető a kialakuló Mórágyi kristályos hát szerkezete, mert itt a fúrások csak vékonyabb felső-perm rétegsort jeleznek. A mecseki perm képződmények taglalása idők folyamán jelentős változásokon ment keresztül. Jelenlegi beosztás szerinti felső-perm alsó tagozatának barna homokkövéből és szürke aleurolitjából első ízben BÖCKH J. (1876b, 1877) által gyűjtött növénymaradványokat HEER O. (1877) felsőpermi (Zechstein) korúnak minősített. VADÁSZ E. (1935) viszont a BÖCKH J. által még alsó-triászba sorolt „verrukánót" és a ,jakabhegyi homokkövet" vette felső-permnek, és az ezek fekvőjében lévő összes permi képződményt a középső-permbe sorolta, a kvarcporfirt pedig prekarbonnak nyilvánította. A képződménycsoport újravizsgálata során a mecseki perm eleinte hármas tagozódást nyert (BARABÁS A. 1956, VADÁSZ E. 1957, BARABÁS A.-KISS J. 1958). A kétosztatúság gondolata, a már HEER O. által helyesen értékelt növénymaradványok szélesebb körű megvizsgálása nyomán, csak legújabban jutott előtérbe (BARABÁS A. 1964, BARABÁS A.—JÁMBOR Á.—BARABÁS A.-NÉ TŐZSÉR O. 1964, JÁMBOR Á. 1967). Eszerint a „jakabhegyi homokkő" és a „durva konglomerátum", valamint a növénymaradványos, szürke és szürkészöld-barnásvörös homokkő tartoznak a felső-permbe, míg az alattuk lévő dolomitos aleuritos, majd konglomerátumos rétegek és a gyűrűfűi kvarcporfir az alsó-permbe. Az alsó- és felső-perm közt a rétegösszetétel eldurvulása emelkedéssel kapcsolatos fáciesdiszkordanciára utal. A felső-permet is hasonló okból a durva konglomerátum segítségével osztjuk ketté. Alsó-perm (Rotliegendes) Az aránylag lágyabb kőzetekből felépült alsó-perm a kővágószöllősi antiklinális Ny-i centrális részét alkotja, és durva, vöröses színű konglomerátum, homokkő és aleurolit váltakozó rétegsorával indul diszkordansan települve a prekambriumi és karbon kristályos kőzetek denudált felületére. Az alsó-permnek ezen 500 m vastag, legalsó összlete Dinnyeberekinéi a felszínen is tanulmányozható. A kavicsanyag szállítása SZABÓ J. (1964) vizsgálatai szerint DNy-felől ÉK-felé történt. Erre települ a Gyűrűfűről ismert kvarcporfir, amelyet az újabb kőzettani vizsgálatok liparitporfirignimbritnek határoztak meg. Tehát a savanyú vulkáni anyag erupciója magas hőfokú hamu—gáz kitöréssel párosult. A kvarcporfir makroszkóposán vörösesbarna alapanyagú, porfiros szövetű kőzet, amelyben a víztiszta kvarckristályokat jól meg lehet különböztetni. Ehhez, vagy a felső-perm vulkáni ciklushoz tartozik az a plagioklász porfirit telér, amelyet a Téseny-7. sz. fúrás a Villányi-hegység É-i