Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

Mindezekből az adatokból úgy tűnik, hogy a felső-pannonban nagyarányú süllyedésnek indult Kapos-völgy a felső-pliocénre feltöltődött és pillanatnyilag nem befolyásolja sem az Ős-Duna, sem a Szlovákiából érkező vízfolyások folyásirányát. A felső-pliocén felszínfejlődési állapotot összegezve megállapítható, hogy Délkelet-Dunántúl területén három morfológiai körzet létezett. Az egyik az Ős-Duna és a Szlovákiából érkező folyók hordalékkúpja, minden bizonnyal ártéri jelleggel, a másik ezen alluvium felett igen kicsiny magasságban fekvő, talán tökéletlen síkságként jellemezhető terület, amelyet sűrűn szabdaltak a Bakonyból és a Mecsekből érkező kicsiny vízfolyások. Ezek kisebb-nagyobb tavakat is összekötöttek. Ebbe a domborzati kategóriába kell még sorolni a Geresdi-tönk és a Villányi-hegység felszínét is. Végül a harmadik a Mecsek most már többszáz méter magasságú, kicsiny tömbje. Domborzati kategóriába nem sorolható a Dráva-árok, amely a felsőpliocén alatt csaknem végig vízfelszínnel borított terület volt. PLEISZTOCÉN A jelenleg négyes, ill. ötös osztatúnak ismert pleisztocénben a felszínfejlődési folyamatokat a szekuláris klímaingadozások irányították a legalapvetőbben. Az eddigi jellemző tengeri időszakok természetesen megszűntek, és most már csak a legkülönbözőbb szárazföldi jellegű lepusztulási folyamatokról beszélhetünk. A pleisztocén legjellemzőbb felszínalakító folyamata a denudáció, és csak alárendelten mutatható ki az akkumuláció. A pleisztocén BACSÁK GY. (1940) által meghatározott, illetve kimutatott négy klímakilengés-típusában (glaciális, antiglaciális, szubtrópusi, szubarktikus) természetszerűen különböző eróziós és deróziós részfolyamatok voltak (PÉCSI M. 1967). Ugyanabban a klímatípusban a litológiai adottságoktól függően eltérő eróziós, illetve deráziós részfolyamatok alakították a felszínt. így ezek a folyamatok nemcsak időben, de térben is rendkívül színes képet mutattak. BACSÁK GY. (1940) szerint a pleisztocénnak mintegy kereken 26%-át kitevő glaciális és meddőglaciális klímakilengésekben általában a deráziós folyamatok voltak túlsúlyban, és ezek között is elsősorban a fagy okozta aprózódás, és másodsorban a pluviális areális felszínleöblítés (PÉCSI M. 1967). Az előbbi természetszerűen csak a Mecsek hegységben és csak a pleisztocén második felében lehetett a jellegzetes, amikor a hegység megfelelő emelkedésének hatására a szilárd kőzetekről a fedő nagyrészben lepusztult. Ezeknek a folyamatoknak a pleisztocénen belül időben eltérő intenzitásuk volt a geológiai tényező függvényében. Kezdetben, az ópleiszíocénban, a nagyarányú kiemelkedést megelőzően nyilvánvalóan a pluviális felszínleöblítés is mérsékelt volt a meredek lejtők hiányában. A pleisztocén második felében ez a felszínformáló folyamat felerősödött. A mindössze 22%-ot kitevő forró nyarú és átlagos telű antiglaciális kilengésekben előtérbe került az intenzív areális felszínöblítés, a lejtős tömegmozgások közül a szoliflukciós folyamatok és az eróziós folyamatok közül pedig a lineális erózió. Az areális leöblítés és a lineális erózió — a klímajellegből következően — leginkább a nyári évszakban, és a szoliflukciós folyamatok pedig a téli évszakban hatottak jelentősebb mértékben.