Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

elöntötte a mai Rinya-lapályt és a transzgresszió kiterjedt a Balatonig, valamint Igal térségéig. A süllyedés határa a Mecsek-hegység távolabbi északi peremén lehetett és innen kisebb részmedencék nyúltak a mai hegység előterébe. A Mecsek és a Villányi-hegység közötti területen az ÉNy—DK-i csapású Ellendi-medence feküdt, amelynek déli határa a mai Olasz község térségében lehetett. ÉK felé a rétegtani adatok szerint a Geresdi-tönk és a Mecsek közötti szerkezeti vonalon folytatódott. A Geresdi-tönköt dél felől is körül vette ez a süllyedek, illetve tenger (VADÁSZ E. 1935). Ebben a térségben a depresszió határa a ma magasan kiemelt triász-jura rög (Máriakéménd—Dunaszekcső térsége) északi szegélyén futhatott. Ettől a zónától délre a Villányi-hegységen keresztül a Dráva-árokig szárazföld volt, amit réteghiány igazol. A helvétben még medenceként, akkumulációs területként funkcionáló Bükkösd— Szentlőrinc—Kővágóőrs térségében most réteghiány jelzi a szárazulatot, amely dél felé a Görcsönyi-háton keresztül csatlakozott a Dráva-árok már szárazzá vált térszínéhez. Szarmata Az ősi felszínfejlődési folyamatok a szarmata emeletre vonatkozóan is legrészletesebben a Mecsek-hegység területén tanulmányozhatók, mert itt a felszínen vannak. A rétegek ősföldrajzi kiértékelése szerint partközeli folyamatok voltak jellegzetesek nemcsak a Mecsek, de Délkelet-Dunántúl összes ismert szarmata területén. A folyóvízi hordalék lerakódást a rendkívül változatos fáciesű rétegek keresztrétegzett homokkövei igazolják. Történt azonban durva hordalék-szállítás is, amit az igen gyakori konglomerátumok jeleznek. A korszak jellemző kőzete azonban a partközeli mészkő (HÁMOR G. 1970). A szárazföldről származó homoktartalma igen nagy, ami elsősorban mutatja partközeli jellegét. Vulkáni tevékenységre utaló rétegtani bizonyíték a Mecsek déli térségéből az igen vékony riolittufa. Hasonló felszínfejlődési folyamatokról tanúskodnak az igali mélyfúrások is (BALOGH K. 1966). Az általános domborzati képről, a szárazföldek és a tengerek térbeli rendjéről délkelet-dunántúl viszonylatban igen keveset tudunk kellő mennyiségű adat hiányában. Azt már bizonyítottnak vehetjük, hogy a Mecsek túlnyomórészt szárazföld volt (38. ábra) (BALOGH K. 1966). Az a három medence, amelyet már megismertünk a tortonban, tulajdonképpen tovább létezett. Határait most is csak a hegység területén tudjuk pontosan megjelölni, másutt ezek még ismeretlenek. Az egyik medence déli határa a Mecsek mai északi szerkezeti vonalán volt, de ÉK felé Alsómocsolád—Szalatnakig nem terjedt (38. ábra). DNy felé, Felsőmindszent, Baranyajenő térségében még kimutatható (14. ábra). A kaposfői paleozoos hátnak ez a része ekkor tehát akkumulációs terület volt. Délkelet-Dunántúl északi peremén (Igal) szintén változatos rétegsor (homok, homokkő, konglomerátum, mészkő) jelzi, hogy a terület szárazföldi és akkumulációs térség volt. Itt azonban valószínűleg meghúzható e medence északi határának egy része, mert ebben a térségben több helyen hiányzik a szarmata.