Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

hogy a Mecsek és tágabb térségének egyik legjellegzetesebb felszínfejlődési folyamata az ó- és újstcijer fázis hatására bekövetkező gyenge kiemelkedés. Ez nem volt nagymértékű, mert — amint a regionális rétegelterjedés mutatja — a középső-mecseki árok északi és déli előterében az öblök kimutathatók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a korabeli tengerből egységes szigetként állt ki a hegység. A jelenlegi geológiai adataink ugyanis azt mutatják, hogy a Mecsek északi és déli nagyszerkezeti határán három torton rész-medence alakult ki. Ezek között azonban széles területen csatlakozott a hegység Délkelet-Dunántúl egyéb felszíneihez, amelyeknek kiterjedéséről és ősföldrajzi jelenségeiről és folyamatairól ma még nem sokat tudunk. A medencék területileg lényegében a felsŐ-helvétkoriakkal azonosak. Az átöröklött szerkezeti egységekben három fejlődési szakasz különböztethető meg. Az első, a felső-helvét regressziót követő gyenge transzgresszió (35. ábra). Ez inkább a hegység tömegének kiemelkedésével és ugyanakkor peremének lesüllyedésével kapcsolatos. A terület emelkedését a több helyen kimutatható abráziós képződmények igazolják. A következő fejlődési szakaszban a peremi medencék süllyedése valószínűleg megszűnt, sőt némi emelkedéssel számolhatunk. A Mecseknádasdi- és Pécsvárad—Vasasi-medence partvidékén barnakőszénképződés van. Lagúnák és folyóvízi üledékek jelzik a szárazföldi üledékképződést a tengerparton (36. ábra). Valószínű tehát, hogy a szárazföld kiemelkedése és talán a peremek csökkent mértékű süllyedése következtében túlsúlyba jutott a szárazföldi üledékfelhalmozódás és fokozódott a hegységből az anyagkihordás. Ekkor keletkezhetett a Magyaregregy—Komló—Baranyaszék vonalában kimutatható helvét rétegekből álló redő (VADÁSZ E. 1960). A harmadik időszak torionbeli legerősebb transzgressziója arra enged következtetni, hogy megszűnt a szárazföld emelkedése és a peremi süllyedések ismét mélyültek (37. ábra). A tortonbeli gyenge emelkedéssel a helvét komplex genezisű felszín hegyláblépcsővé alakult, amelyen sok esetben folyóvízi és parti üledékfelhalmozódás is történt. A hegységtől távolabb eső részeit pedig a felső-torton transzgresszió el is öntötte. Az is kétségtelen azonban, hogy ezt a hegylábi síkot némi abráziós letárolás is érte, amit a már említett rétegek mutatnak. Ezt azonban, éppen a rövid időtényező miatt paleomorfológiailag nem tartjuk jelentősnek. A torton rétegek regionális elterjedése alapján igen valószínűnek látszik, hogy a helvét-kori délkelet-dunántúli nagyszerkezeti, illetve domborzati helyzet még jellemző volt, mert a Mecsek-hegységben az üledékgyűjtő térség bizonyított. A mai Mecsek helyén fekvő ÉK—DNy-i irányú, környezetéhez képest mélyenfekvő paszta viszont már nem egységes. Északi és déli határán újabb szerkezeti mozgások vannak, amelyek mentén kisebb részmedencék alakulnak ki. A fentebb vázolt szakaszos üledékképződések ezekben mennek végbe. Ezek a medencék nyilván nagyobbak voltak, mint a ma ismert területük. A tőlük északra, illetve délre fekvő gránitfelszínre is kiterjedtek. Ma ezeknek — az utólagos lepusztulás miatt — nem találjuk nyomát. Az igali terület gyér adatai alapján úgy tűnik, hogy nemcsak a helvétben, de az egész torton folyamán gyenge süllyedés volt a jellemző. A helvétre lealacsonyodott kristályos hát tehát a tortonban sem emelkedett ki. A mai Belső-Somogy területén szintén transzgresszió mutatható ki a rétegek alapján (MAROSI S. 1970). Végeredményben, tehát úgy tűnik, hogy a torton tenger