Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

ugyan lepusztulás, de ez nem volt olyan mértékű, hogy a mezozoós rétegek teljesen áldozatul estek volna. Ekkoi kezdett pusztulni a Nyugati-Mecsek perm és triász rétegeit fedő, egyenlőre ismeretlen vastagságú kréta vulkáni rétegsora, valamint ezt követően az alsó-jura partközeli, széntelepes képződmények. Ebben a hosszú denudációs időszakban képződött a Mecsek úgynevezett morfológiai kiinduló szintje, amely ma az összes fiatalabb lepusztulási szint felett található (29. ábra). A hegység ebben az időben tehát egy lapos felszín lehetett, ahonnan minden valószínűség szerint a mai Dráva-árok irányába történt az anyagkihordás. Végeredményben tehát az eocén—oligocén fejlődési szakasz folyamán a Mecsek hegység térségében egy morfológiai inverzió tételezhető fel (30. ábra). Ez a relatív domborzati süllyedés azonban nem volt olyan mély, hogy abban szárazföldi üledékképződés menjen végbe. Ha azonban figyelembe vesszük a további fejlődésmenetet még ez is elképzelhető, hiszen a további földtörténeti tények valószínűvé teszik egy esetleg létező eocén -oligocén vékonyabb rétegsor későbbi lepusztulását. Mai morfológiaifogalmakat használva úgy tűnik, joggal nevezhetjük az akkori Mecsek-hegység és a tőle délre fekvő paleozoos hát délkeleti előterét egy hatalmas hegylábi felszínnek, pontosabban pedimeninek, ahol a szilárd kőzetekből épült felszín hosszú időn át lenyesődött. Az eocén —oligocén fejlődési szakaszban tehát összesen négy nagyszerkezeti, illetve morfológiai egység valószínűsíthető Délkelet-Dunántúl területén. Amint látható, e tekintetben a kép sokkal egyszerűbb, egysíkúbb volt, mint a mai, vagy pedig a későbbi fejlődési szakaszoké. MIOCÉN Helvét A regionális réteghiány a helvéti emeletben szűnik meg. Ez ekkor sem mutatható ki az egész délkelet-dunántúli térségben, csak meghatározott, meglehetősen kicsiny területein. A Mecsek-hegységben van a hiány legnagyobb területi előfordulása. A változatos minőségű fáciesek sokszínű ősföldrajzi, felszínfejlődési folyamatokra engednek következtetni. Különösen a hegység középső és keleti részén viszonylag nagy területeket foglal el az időszakot bevezető szárazföldi üledéksor. Legjellemzőbb előfordulási helye a Középső-Mecsek süllyedékterülete, valamint a keleti-hegységrész északi pereme. Kisebb jelentőségű a Keleti-Mecsek déli és a nyugati hegységrész északi pereme, ahol csak kisebb foltokban mutatható ki. A rétegek üledékföldtani elemzése intenzív folyóvízi tevékenységre enged következtetni (HÁMOR G. 1970). Idősorrendben először felsőszakaszjellegű, igen durva hordalékú vízfolyások létezését kell feltételeznünk, amelyek nem voltak hosszúak, mert a mállékony, vulkanikus kőzetféleségek igen nagy mennyiségben találhatók a konglomerátumban. A szárazföldi időszak első felében a szerkezeti mozgások hatására kialakult vulkáni tevékenység is volt a hegységben. Anyagát, — a riolittufát — részben közvetlenül a mezozoós alaphegységben, részben a terresztrikus üledékek között találjuk. Ennek az anyagnak egy része szárazföldre, másik pedig része tengerbe hullott. Ezt az ősföldrajzi helyzetet a tufa az agyagos és az aleurit rétegek sűrű váltakozása igazolja.