Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

lás. A mozgások tehát az alsó-kréta és a helvét közötti időszakban mentek végbe. Az üledék képződés megszakadásával kapcsolatos kiemelkedés és a feltételezhető mozgás valószínűsíti az ausztriai vagy még inkább a larámiai és pireneusi fázist. EOCÉN-OLIGOCÉN A felső-kréta rövid idejű transzgressziót hosszantartó szárazföldi időszak követett, amelynek meleg, nedves, trópusi, szubtrópusi klímájában tekintélyes és legfőképpen areális jellegű lepusztulás ment végbe. Ezeket a folyamatokat a regionális réteghiány jelzi. Ez egyben azt is igazolja, hogy a terület magas reliefenergiájú volt és anyagkihordás történt. Ez a kiemelkedés elsősorban az ausztriai, larámiai és pireneusi orogén fázisokkal kapcsolatos. A legutóbbi idők geológiai kutatáseredményei szintéziseként elkészült Délkelet-Dunántúl-i alaphegység térkép birtokában vállalkozhatunk egy eddiginél részletesebb eocén- oligocén szerkezeti-morfológiai helyzet vázolására. Az egész ország területére kiterjedő szintézisek alapján bizonyított tény, hogy ebben a fejlődési időszakban ÉK—DNy-i csapású vápák mentén történtek a függőleges elmozdulások. Igen valószínű tehát, hogy a Mecsek-hegység déli határtörése is ebben az időszakban, azaz az ausztriai hegységképző fázisok hatására jött létre. Ekkor, a krétavégi eocén —oligocén kiemelkedéssel indult meg annak a hatalmas réteghiánynak a kialakulása, amelyet ma ismerünk. Igen valószínűnek látjuk a keskeny paleozoos háttól délre fekvő terület mélyebb fekvését és ezáltal kisebb mértékű denudálódását. Csak így tudjuk ugyanis magyarázni a két nagyszerkezeti egység mai rétegtani felépítését. A háttól délre a kristályos alaphegységet mezozoós rétegek is építik. Ezek a rétegek, mint a korábbi fejlődésmenetben igazoltuk, a triász és valószínűleg a jurában is elfedték a hátat. Feltehető tehát, hogy a kréta és eocén—oligocén kiemelkedés kapcsán indult meg ezeknek lepusztulása és ekkor szabadult meg a paleozoos a mezozoós fedőtői. A jelenlegi rétegtani ismereteink alapján feltételezhető ezenkívül az is, hogy a mai Dráva-árok tovább fejlődött és ebben a szakaszban környezetéhez képest feltétlenül mélyebb fekvésű felszín lehetett. Csak ezzel tudjuk magyarázni a krétaeleji transzgressziót jelző rétegek mai napig való megmaradását. A Mecsek-hegység és északi előterében ekkor szárazulat volt. A szárazulattá válás azonban csak az eocén —oligocén szakaszban következett be, mert ezt megelőzően a hegység ÉK —DNy-i pasztája a kréta-transzgresszió része volt. A harmadkor elején, a most elemzett fejlődési szakaszban — azonban a paleozoos háthoz viszonyítva mélyebb fekvésű lehetett, mert csak így értelmezhetjük a kréta és egyéb, idősebb rétegek mai előfordulását. Délkelet-Dunántúl eocén—oligocén szerkezeti-morfológiai helyzetét elemezve végső soron úgy tűnik, hogy a Mecsektől délre található eltemetett paleozoos hát lehetett az egyik legmagasabb térség, ahonnan északnyugati és délkelet irányban történt az anyagszállítás. Ez azonban olyan intenzív volt, hogy sehol sem vezetett szárazföldi üledékképződéshez. Szintén magas és ÉK—DNy-i csapású hát tételezhető fel a hegységtől északnyugatra is, ahonnan a lepusztulás szintén ÉNy —DK irányban történt. így tehát elképzelhető, hogy a Mecsek egy relatív süllyedek volt, ahol volt