Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

AZ DÉLKELET-DUNÁNTÚL HELYZETE ALP-KÁRPÁTI HEGYSÉGRENDSZERBEN Mai felfogás szerint a Kárpát-medencét a kettéváló Alpok Kárpáti- és Dinári íve közt kialakult Pannon közbenső tömeg tölti ki. Az eddigi vizsgálatok szerint a Pannon közbenső tömeg, amelyet PRINZ GY. (1926) ,,Tisia" névvel ruházott fel, prekambriumi kristályos kőzetekből felépült ősi maggal rendelkezik. Ez az idős mag, amelyet „Őstisiának" is nevezhetünk, a variszkuszi és alpi ciklusok alatt többé-kevésbé újra mobilizálódott, majd a harmadkor alatt megmerevedve az egész Pannon közbenső tömeget képezte ki. Ez már a mai Pannon közbenső tömeg, amely az őt körülölelő fiatal lánchegységek gyűrűje közt merev (kratogén) kéregrészként helyezkedik el. Az „Őstisiát" a Dunántúl déli részén. Nagyalföld délkeleti területén és az Erdélyi Középhegységben követhetjük nyomon felszíni feltárásokban (Mecsek-hegység, Gyalui havasok, Réz hg. Bükk, Preluka) és fúrásokban (Dunántúlon és a Nagyalföldön). Északnyugati határát a Zágráb —Kulcsi fő szerkezeti vonal, míg a délnyugatit a Száva vonal képezi (WEIN G Y. 1965b, 1967a, 1967b, 1969.) A Zágráb-Kulcsi főszerkezeti vonal és a Mecsek—Kiskőrösi vályú közt kimutatott variszkuszi küszöböt (kordilera jellegű hegység a karbonban SZÁLAI T. (1958, 1961) „Lóczy hát"nak nevezte el. A Mecsek—Kiskőrösi vályú és a Tótkomlós—Bihari vályú közti ugyancsak nagyrészt prekambriumi kristályos kőzetekből felépült és az ópaleozóikumban szárazulatot képező területet „Délkeletalföldi kristályos hát"-nak nevezhetjük (WEIN, 1969). További folytatását az Alp—Kárpáti rendszerben a Rodope hegységben figyelhetjük meg a felszínen. Tulajdonképpen a fentiekben vázolt prekambriumi kőzetekből felépült, a Keleteurópai tábláról leszakadt masszívum azonos Peters K. (1863) és MOJS1CSOVICS E. (1880) „Keleti szárazulatával", amelyet az egykori partvonal mentén kialakult felső-karbon és alsó-liász paralikus kifejlődésű kőszéntelepes rétegsorok elhelyezkedéséből állapítottak meg. Az „Őstisia" kialakulása abban a rendkívül mozgalmas időszakban kezdődhetett, amikor az egykori őskontinens (Pangea) a proterozóikum elején szétdarabolódott (STILLE H. 1946). Ebben az időszakban kialakult első üledékgyűjtő vályúkban rakódtak le a proterozóikum első felében azok a több ezer méter vastag iniciális bázisos vulkáni termékekkel váltakozó lepusztulási eredetű kőzetek, amelyek az üledékképződési időszakot záró hegységképződési fázis (Gothida fázis) hatására felgyűrődtek és erősen metamorfizálódtak. Délkelet-Dunántúl legidősebb kőzeteit (Geresdi-hátság és mélyfúrások) ezek a mezo-epimetamorf állapotú kristályos kőzetek építik fel. A késő proterozóos képződmények jelenléte egyelőre még nem bizonyított a Mecsek hegységben. Feltételezzük, hogy a Geresdi-hátság úgynevezett fillit-amfi-