Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

A Villányi-hegységben egészen eltérő fejlődésmenetet ismerünk. A középsőjura első felében a hegység szárazulat, amit a réteghiány igazol (12. ábra). A felszín különösebb kiemelkedettségét nem kell feltételeznünk, éppen a szárazulat valószínűleg nem nagy területe miatt. A meleg-nedves éghajlatban uralkodó trópusi lepusztulásfolyamatok intenzíven denudálták a felszínt. A rétegek csak a középsőjura második felében (bath emelet) jelennek meg, transzgressziót jelezvén. A transzgresszió előhírnöke a kvarc és dolomitkavicsos alapkonglomerátum (VADÁSZ E. 1960), amely kétségtelenül hajdani partközeli szárazföldi hordalékkúp-szerű felhalmozódásra enged következtetni. A folyamatos, de gyors süllyedés következtében megjelenik az erősen homokos mészkő, amely a továbbiakban fokozatosan szabadul meg homoktartalmától, abban az ütemben, ahogy csökken a tenger kapcsolata a szárazföldi anyagszállítástól. A kallovi és oxfordi emelet tengeri állapotát az igen vékony mészkő jelzi. (FÜLÖP J. 1966). A Délkelet-dunántúli mélyfúrások nagyon hézagosan tárják fel ezt a képződményt. Ennek okát nemcsak a kifejlődés hiányában, hanem az utólagos lepusztulásban is kell keresnünk. A Rinya-lapály, valamint Külső-Somogy területén hiányzik a középső jura. (MAROSI S. 1970 SZILÁRD J. 1967). Éppúgy nem található a Tolnai-dombság térségében sem (ÁDÁM L. 1969), ahol ebben az időben a KaposfőMágocsi hát valószínűleg szárazföld volt. A nagyon hézagos regionális rétegtani adatok tükrében elég bizonytalan ősföldrajzi, illetve felszínjejlődési folyamatok rajzolódnak ki Délkelet-Dunántúl területén. Jelenlegi adataink azt mutatják, hogy a liászban kialakult mecseki süllyedés — amely akkor partmenti, partközeli akkumulációs tevékenység kialakulásához vezetett — a középső jurában mérséklődött, illetve területileg áttevődött. Erre a kőzetvastagságok engednek következtetni. A középső-jura végén a mai keleti Mecsek területén egy újabb süllyedés rajzolódik ki, amelynek eredményeként a márgákat a nyílt, de sekélytengeri mészkövek váltják fel. Ez tehát arra utal, hogy a süllyedés inkább regionálissá, mint intenzívvé vált. A mészkő jelenléte a szárazföld, azaz a partvonal távolságára utal. A középső juravégi regionális süllyedést a Villányi-hegység ez időszaki mészkövei is igazolják. Jelenlegi adataink alapján úgy tűnik, hogy Délkelet-Dunántúl második bizonyítható medencéje a mai Villányi-hegység, illetve annak déli előterében, a mai Dráva-árok területén lehetett. Ez a medence-képződés a középső-jura felső részében (bath, kallovi) indult meg. A kőzetek ősföldrajzi értékelése kapcsán megállapítható, hogy a hegységtől északra nem nagy távolságban szárazföld lehetett, mert a süllyedést bevezető alapkonglomerátumban nemcsak az akkori felszínen levő középtriász anizuszi dolomit kavicsai, de a távolabbi északon fekvő és akkor szárazföldként létező Geresdi-tönk kvarc kavicsai is megtalálhatók (VADÁSZ E. 1960). Mindezekből valószínűsíthető, hogy a két hegység között ekkor már egy nagyjában EK—DNy-i csapású szárazföld lehetett. A középső-jurában tehát Délkelet-Dunántúl nagy része szárazföld lehetett és csak a mai Mecsek-hegység területén és a Villányi-hegység, illetve attól délre fekvő térségben igazolt a sávos tengeri elöntés.