Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

II. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL FELSZÍNFEJLŐDÉSE (Lovász György)

lehetett, mert a többi pikkelyből a denudáció miatt hiányzik a ladini képződmény, pedig minden valószínűség szerint ott is képződött. Ezek a vizsgálati eredmények tehát végső soron bizonyítják, hogy a Villányi-hegység területén a felső-triászban mutathatók ki az első mozgások. Ezek KÉK—NyDNy irányú vonalak mentén történtek. Végeredményben megállapítható, hogy a triász Délkelet-Dunántúl mezozoós felszínfejlődésének első időszaka, amikor denudációval kell számolnunk. Ez a lepusztulás nagymértékűnek még nem nevezhető, de hatása a réteghiányban tükröződik. A jelenleg ismert regionális geológiai adatok tükrében úgy látszik, hogy az északi és déli lepusztulási irány feltételezése a helyes. Ezt WÉBER BÉLA (1965) és NAGY ELEMÉR (1968) üledékkőzettani és keresztrétegzettségi vizsgálatai igazolják. A lepusztulás üteme azonban nem volt nagy, mert a domborzat energiája sem volt jelentős. Ugyanezzel a módszerrel néhány mozgást is sikerült pontosítani a triász—liász határon. A nyugati Mecsekben a középső-triász anizusi mészkőbe csíptetődött raeti homokkő igazolja ezt. E mozgásokat megelőzően a Mecsek nyugati része nemcsak a ladini, hanem a karni és nóri emeletben is szárazulat volt. Ez a szárazulat valószínűleg a két hegység közötti paleozoos hát déli pereméig egyetlen felszíni egységként nyúlt le. Tudniillik csak itt, Monyoród térségében van kétségtelen adatunk arra, hogy a közép-triászra a felső-triász diszkordansan települ. A mai „Mecsekalja-vonal" térségében semmi rétegtani bizonyíték nincs arra, hogy a hegység déli lábánál keskeny felsőtriász süllyedek, illetve tengerrel borított akkumulációs terület lett volna. A flóra is meleg, de szárazságra hajló klímát igazol, így a megfelelő csapadék sem lehetett jelen az intenzív karsztosodáshoz. Az azonban nem kétséges, hogy a nyugati mecseki anizuszi mészkő első felszíni időszaka a felső-triász. Ekkorra szabadul meg minden bizonnyal vékony, vagy foltokban kifejeződött ladini üledékeitől. JURA Alsó-jura A mecseki üledékföldtani adatok tanúsítják, hogy a mai közép- és keleti hegységrészben partközeli területekre jellemző felszínfejlődési folyamatok voltak. Az időszak kezdetén gyakori a delta-jellegű képződmény, amit tavi, majd lagunás és tengeparti jellegre utaló fáciesek követnek. Ezek közé települnek a széntelepek (NAGY E. 1969). A középső-liászban a Keleti-Mecsek süllyedésnek indul, amit a márgák és homokos mészkövek jeleznek. Ez utóbbi fácies egyben azt is igazolja, hogy a szárazföld nincs messze, mert az onnan érkező törmelékes anyag szennyezi a sekélytengeri, vegyi üledéket. A fauna már az alsó-liász végétől jelzi a nyíltabb, sósvízi tenger térhódítását (VADÁSZ E. 1935). A felsőliászban az ősföldrajzi helyzet minőségileg nem változik. A lényegtelennek látszó felszínfejlődési eltérés mindössze annyi, hogy a márgák és a mészkövek egymásutánjából — mint már többször az eddigi felszínfejlődés folyamán — gyakori függőleges szekuláris fenékingadozás rekonstruálható, általában süllyedő tendenciával.