Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

Croccidura, Neomys) SL Muridák megritkulása és az Arvicolidák, Mimomys stb. túlnyomó dominanciája a jellegzetes. A villányi faunaszakasz a kisemlősök alapján beremendi és valdarnói faunaszintre tagolhatok (Va! d'Arno superiore fauna; kisemlősök szempontjából a Villányi-3.-mal azonos) A Villányium alsó része, a beremendi faunaszint még az idős pleisztocénhez tartozik. A valdarnói faunaszintet már a középső-pleisztocén alsó részével (günz) azonosítják. A faunakép füves pusztai élettérre utal, jellemző az É-amerikai új elemek beáramlása. 4. Biharium ICretzoi 1941. Faunajelleg: Az Arvicolidák közül a Lagurodon arankáé, Allophaiomys, később a Lagurodon pannonicus. Itt jelennek meg az első valódi Microtinák, megjelenik majd tömegessé válik a Critecus. A szakasz végén a Lagurodon teljesen eltűnik. A szakaszban három faunaszintet különböztethetünk meg: betfiai, nagyharsány-hegyi és templom-hegyi. A faunakép a klíma hidegre válását jelzi. A Villányium már átnyúlik a középső-pleisztocénbe és a günz glaciális végéig tart. A Biharium pedig a Cromer interglaciális és Mindéi glaciálist foglalja magába. Tehát már nem alsó-pleisztocén képződmények. Előfordulásuk azonos jellege (hasadékkitöltő vörösagyag képződmény) késztet arra. hogy ezen a helyen tárgyaljuk az egész jellegzetes és híres faunaszinteket magukba foglaló képződménysort. A szárazföldi rétegek szakaszainak azonosítása a tengeri rétegek emeleteivel (mediterrán terület), így pl. a pliocénvégi aszti emelettel vagy alsó-pleisztocén tengeri szintekkel, jelenleg megoldhatatlan. Gyakorlatilag a medencebeli kifejlődéssel (édesvízi, folyami, mocsári képződmények) sem sikerült még kielégítően a párhuzamosítás, elsősorban az ott ritkaságszámba menő emlős maradványok miatt. El nem választható pleisztocén folyóvízi homok és kavics képződmények. A Drávaés Duna-völgy pleisztocén folyóvízi feltörését nem tagoljuk, mert az ide vonatkozó adatok nem megbízhatóak, hiányoznak. A Dráva-völgy negyedkori folyóvízi feltöltésének vastagságát LOVÁSZ GY. (1964) a sellyei és vajszlói fúrásokban legalább 80 m-re becsüli. A feltöltés túlnyomó részét, amelynek nagyobb alsó részét a pleisztocénbe soroljuk, világosszürke, csillámos, laza, középszemű homok alkotja. Helyenkint kavicsos, alárendelten agyagos, iszapos és tőzeges közbetelepülések is megfigyelhetők. A kavics anyaga többek között homokkő, márga, mészkő és kvarcporfir. A kavicsok átmérője 50—10 mm is lehet. A kavics és laza homok mennyisége az iszapos homokhoz és az ennél finomabb rétegekhez viszonyítva URBANCSErC J. (1963) kísérletei szerint általában 60—80%-nak vehető. A Mecsek D-i lábától induló Fekete-víz és Karasica törmelékkúpjait is ide sorolhatjuk. A Nagyharsánynál lemélyített 37 m mély fúrásban feltárt középfinom—durva homokrétegeket is az egykor idáig elkanyargó Dráva pleisztocén kori lerakódásainak tartjuk. A Duna-völgy pleisztocén folyóvízi összletének kora és vastagsága szintén bizonytalan. SlJMEGHY J. (1953) szerint annak völgye az óholocénban alakult ki. Újabban BULLA B. (1953) és PÉCSI M. (1959) szerint a würmben, ERDÉLYI M. (1955) szerint a riss—würm interglaciálisban süllyedt be és indult meg annak feltöltése. A felsorolt szerzők szerint a Duna korábban a Duna—Tisza hátságon terítette szét üledékeit, az akkor még viszonylag süllyedő területen. A Dunának területünkre eső alsó szakaszán csak a Mohácsi-terasz fejlődött ki. PÉCSI M. (1955) szerint az infúziós lösszel záródó szelvényben két szintben is észlelhető fagyzavargás és ennek alapján azt a II/a würm végi felszínhez sorolja. A dunai, eddig még pontosan