Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1974)

I. Fejezet DÉLKELET-DUNÁNTÚL GEOLÓGIÁJA (Wein György)

kőzetekből álló agyagos kötőanyagú breccsa, kavics—homok összlet, majd a pleisztocén lösz—agyagoslösz képződmények takarják. Ezeket a durva lepusztulási termékeket egyelőre a felső-pannon tetejére helyezzük, az Unio wetzleris szinttel azonos helyzetbe. De könnyen lehet, hogy a további vizsgálatok vagy egy szerencsés ősmaradványlelet alpján már a pleisztocén legaljára sorolhatjuk őket. A pannon időszak éghajlata, mint ahogyan már említettük a felső szarmatától kezdődően mérsékelt lombhullató fákkal jellemzett de mediterrán beütésektől tarkított jellegű. A lassan hidegedő klíma végül is a pleisztocénben alakult át a mai mérsékelt égövibe, habár Délkelet-Dunántúl területén még ma is ismerünk mediterrán flóra maradványokat, amelyek utalnak az egykor itt uralkodó nedvesmeleg klímaviszonyokra. PLEISZTOCÉN Alsó-pleisztocén Legalsó pleisztocén. A legalsó pleisztocénbe sorolják Somogy és Tolna megye ben kialakuló folyórendszerek legelső termékét, az úgynevezett ,,záporkavicsot". Ez a durva törmelék képződmény ott fordul elő, ahol a magas helyzetű pannon üledékek felszíne erősen erodált, ami ugyancsak ennek az időszaknak folyó-, patakrendszerével függ össze. Igen elterjedt ezeknek az É—D-i irányú ópleisztocén folyóknak homokos lerakódása is, ami elsősorban a Délkelet-Dunántúl Ny-i részein figyelhető meg. K felé a magas pannon hátakon mind kevesebb folyami homok maradt meg, vörösag3'ag és lösz képződmények közvetlenül az erősen erodált pannon térszínre települnek. A mészkonkréciós padokkal induló legalsó vörösagyag rétegek, amelyeket a legalsó pleisztocénbe sorolunk, a nedves mediterrán éghajlat maradványai. Egyes szerzők a francia Riviera terra rossájával és az Istria (Istra) vörös földjével hasonlítják össze. A hasadékkitöltésekben mészmurva-közbetelepülések, cseppköves mészképződmények is vannak, helyenkint sok bennük a csonttöredék, amely csontbrecscsát is képez. Néhány vörösagyag elemzés középértéke (GEDEON T. in KORMOS T. 1937): SI0

2 53,00% TI0

2 0,70% A1

2

0

3 29,55% H

2

0 8,43% Fe

2

0

3 8,30% STEFANOVITS P. (1959) a vörösagyag képződését két eltérő folyamatnak tulajdonítja. Az egyik a váltakozóan nedves és száraz viszonyok közt kialakuló, meleg hatását igénylő rubefikáció, a másik az állandó nedves és meleg viszonyok alatt lejátszódó lateritesedés és ezzel kapcsolatos bauxitosodás. A rubefikáció alatt a talaj vörös színe a gél állapotból hirtelen kiváló aprókristályos vasoxid-hidrátok hatására áll elő; lateritesedésnél a kristályosodás lassú folyamat, így változatosabb és nagyobb méretű ásványegyedek képződhetnek. A vörösagyag alsó, legelterjedtebb szintje, amely közvetlenül az alaphegységre, ill. pannon rétegsorra települ, hosszan tartó száraföldi időszakra utal, amit nagyobb mérvű lepusztulás nem zavart meg. A lepusztulás a legalsó pleisztocén utáni időkben indult meg, az alpi eljegesedéssel egyidőben. A vörösagyag jó feltárásait ismerjük Hetvehelyen, Pécs Árpádtetőn, Zobák-