Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)
DOKUMENTUMOK - I. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom fejlődése az 1929—1933. évi gazdasági világválság idején
1930. március 22 A Népszava cikke, a társadalombiztosítási segélyek leszállítása ellen tiltakozó pécsi munkásgyűlésről A szerda esti gyűlésre zsúfoltságig megtelt a Munkásotthon nagyterme, sőt sokan az udvarra szorultak ki. A gyűlés elnöke Herr József, jegyzője Klotz Alajos elvtárs volt. A napirendet Dick György elvtárs, törvényhatósági bizottsági tag ismertette. Beszédében kimutatta, hogy a kurzus tízéves gazdálkodása hová süllyesztette az egykor virágzó szociálpolitikai intézményt. Különösen az utóbbi három évben mutatkozott ennek a gazdálkodásnak szomorú eredménye, ellenére annak, hogy a beteg munkások nem kapják meg az őket megillető szolgáltatásokat, közel 20 millió pengővel kell az intézetet szanálni. Egy éve annak, hogy a látszatautonómia választása lezajlott, s még mindig nincs módjuk a megválasztott tagoknak az intézet vezetésébe befolyni. A népjóléti miniszter minapi képviselőházi beszédének az a kitétele, hogy: „Rákerülhet a sor arra, hogy megváltozzék a juttatások mérve és emeltessenek a jövedelemforrások" nagyon sokat mondó. Lehetetlen helyzet az, hogy a segélyek leszállítására és a járulékok fölemelésére gondoljanak. Azután beterjesztette a már ismert határozati javaslatot, amelyben tiltakoznak a segélyek leszállítása és a járulékok fölemelése ellen. Dick elvtárs beszédét sűrű és elkeseredett közbeszólások kísérték és sokszor hangzottak közbeszólások, hogy „Megtagadjuk a járulékfizetést! Szanálják a sok főtisztviselőt!" stb, Ezután a határozati javaslatot egyhangúlag elfogadták. Népszava. 1930. március 22. (Pécs város munkássága tiltakozott a Társadalombiztositóban tervezett jogfosztások ellen.) 15. 1930. május 26 Dick György, a szociáldemokrata pártszervezet titkára, törvényhatósági bizottsági tag interpellációja a városi kőbányamunkások munkabére ügyében 1. Van-e tudomása a polgármester úrnak arról, hogy a mérnöki hivatal úgy rendelkezett, hogy a városi kőbányában dolgozó munkások eddigi 40 filléres órabérét 32—28 fillérre szállította le? 2. Továbbá tud-e arról, hogy a város összes egyéb üzemeiben is ha-