Válogatott dokumentumok a baranyai-pécsi munkásmozgalom történetéhez. III. 1929-1944 - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1972)

DOKUMENTUMOK - II. A Baranya megyei és pécsi munkásmozgalom a II. világháborút megelőző években, 1934—1939

vezték és irányították. A baloldali szocialista bányászok a sztrájkot követően erőteljes, szakszervezetépítő munkába fogtak, amelyet a helyi szociáldemokrata titkárság, hogy egyrészt a kezdeményezés teljesen ki ne csússzon a kezéből, másrészt maga is erre törekedett, hatékonyan támogatott. 1935-ben a KMP agitációjának mind több jele látható a bányavidéken. A munkásság az elbocsátott társaik visszavételéért bármikor sztrájkba lépett volna. A bányászság egyöntetű követelését a szociáldemokrata pártvezetőség is indokoltnak látta, amelyet csendes szolidaritási sztrájkkal kívánt alátámasztani. A kommunisták újabb földalatti sztrájkká terebélyesítették a megindult mozgalmat, követelve az elbocsátottak visszavételét és a készülő elbocsátások felfüggesztését. Az országos bányászvezetőség erőteljesen lépett fel a sztrájk ellen. A helyi pártvezetőség eleinte az elbocsátottak azonnali visszavételét hangoztatta, mint a sztrájkot nyomban megszüntető tényezőt, majd fokozatosan szembefordult azzal, mint amelynek formájával nem azonosította magát. Két nagy sztrájk tapasztalatai, annak leszerelése a munkások kiábrándulásával járt. A szociáldemokrata párttól elforduló munkások közül sokan jobboldali szervezeteknek kerültek átmenetileg a hatása alá. A helyi baloldal nem tudta ezt megakadályozni, jóllehet bírálatával igyekezett leleplezni a kormányzat és a helyi jobboldali szervezetek demagógiáját. 1936 őszén a kommunisták tevékenysége a szakszervezetekben és az ifjúmunkás szervezetben vált erőteljessé. A válság éveiben kommunista magatartásukért, illetve szervezkedésért elítéltek nemcsak beépültek, hanem mind többen vezetéshez is jutottak. A vasasi bányamunkások és a pécsi MÊMOSZ helyi csoportjában, a komlói pártszervezetben, a vas- és fémmunkások helyi csoportjában, az ifjúmunkások között vezetőségi tisztségeket töltöttek be. A kommunisták a szakszervezetekben és a pártszervezetekben igyekeztek a pártot harcosabb fellépésre szorítani. 1934—2937 közötti munkásmegmozdulások azt mutatták, hogy nem eredménytelenül. 1938—1939-ben a pécsi párttitkárság sem tudta mentesíteni magát az erősödő nacionalista hullámtól. E mellett olyan szervezeti lépésre került sor, amely nem szolgálta a mozgalom érdekeit. A pécsi párttitkárság átmeneti megszüntetése a párt további gyengüléséhez vezetett. Ennek ellensúlyozására a központ az ifjúmunkásság körében indított szervező munkát. Az Országos Bányászszövetség valamennyi bányatelepen lépéseket tett a meggyengült bányász szakszervezeti helyi csoportok megerősítésére. A pécsi baloldal aktivizálódása felzárta a párt tagságot az Anschlusst követő levertségből. Több eredményes bérmozgalmat, sztrájkot sikerült szervezni. Az SZDP pártválasztmánya azonban nem tudott folyamatos és következetes felvilágosító és szervező munkával szilárd helyzetet teremteni sem a városban, sem a bányavidéken. Különösen 1938 második felében mutatkozott nagyfokú visszaesés. A különböző jobboldali szervezeteket a bányaigazgatóság pénzelte. Az Anschlusst követően a DGT üzeme a német tőke közvetlen irányítása alá került, amely a Volksbund és egyéb fasiszta szervezeteknek újabb