A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)
DOKUMENTUMOK (1—270.)
A vezénylő tábornok fenti utasításait azzal közlöm, hogy az elrendelt intézkedéseket a legsürgősebben megtenni és azokat velem közölni szíveskedjék. Pécs, 1944. évi december hó 16. Dr. Mihályi h. polgármester Lk. Levél címnek sürgős jelzéssel, vétíwel. Nyilvántartás: 3 nap. Fogalmazvány. — Pécsi polgm. 1944—A 25—9187. A pécsi rendőrfőkapitány dec. 18-án jelentette a polgármesternek, hogy a fenti utasításra a következő intézkedéseket tette: 1. A detektív testületet szigorúan utasította a fasiszta felfogású egyének felkutatására és előállítására. 2. A kért kimutatásokat dec. 16-án átadta a városparancsnokságnak. 3. Az őrszemélyzetet és a detektív testületet szigorúan utasította annak megfigyelésére, hogy ki lövöldöz orosz vagy szövetséges repülőgépre. Az ilyen egyének előállítását elrendelte. Ugyancsak elrendelte az esetleges fényjelek leadóinak felkutatását és előállítását. 4. Azokat a katonai raktárakat, amelyekről a rendőrség tudomást szerzett, jelentette a polgármesternek. 5. A légó központ és légoltalmi szolgálat működik a figyelő őrsök kivételével, amit valószínűleg az orosz parancsnokság fog felállítani, mert a szirénák megszólaltatására is onnan adnak utasítást. 6. Az üzletek kinyitására és nyitvatartására vonatkozó utasítás ellenőrzésére az őrszemélyzetet utasította. 7 Sásd, 1944. december 17. A hegyháti járás főszolgabírájának körrendelete a fosztogatók elleni eljárásról Valamennyi Jegyző Űrnak! . , A felszabadító orosz hadsereg bejövetelével kapcsolatban elkerülhetetlen zavarok támadtak, melyek főként azért állottak elő, mert a rendészeti szervek működése megbénult és a lakosság átmentileg a hatóságok támogatása és védelme nélkül maradt. Ezt a zavaros helyzetet sok lelkiismeretlen egyén arra használta, fel, hogy mások legszükségesebb ingóságait jogtalanul eltulajdonítsa, sok esetben nem riadva vissza a védekezni nem tudó tulajdonossal szemben alkalmazott becstelen erőszaktól sem. Különösen visszataszító a módosabb körülmények között élők mohósága, mert ezek a fosztogatók között összehasonlíthatatlanul nagyobb számban voltak fellelhetők, mint az egyes létfontosságú ingóságokra valóban rászoruló szegény népréteg. E-határtalanul önző és lelkiismertlen egyének azonnali megfékezése és az okozott károk lehető jóvátétele a köznyugalom és közbiztonság helyreállításának legelső feltétele. Elrendelem ezért, hogy működése területén azonnal tétesse a leghatékonyabb módon és a legszélesebb körökben közhírré, hogy mindenki köteles a jogtalanul eltulajdonított ingóságokat 48 órai büntetlenség, de különbeni halálbüntetés terhe mellett jogos tulajdonosának visszaadni. Amennyiben így olyan ingóságok is kerülnének vissza, amelyeknek tulajdonosa a felszabadító hadsereg közeledtére elr 6 Dokumentum 81