A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)
BEVEZETÉS
közellátási ügyosztálya által kiutalt élelmiszerek ellenértékének kiegyenlítését a város magára vállalta. (160. sz. dok.) A honvédségi alakulatok és a parancsnokságok elhelyezéséről is gondoskodni kellett. 36 A honvédség megszervezésével egyidőben magyar katonai kórházakat is fel kellett állítani. Ezek felszereléséhez a szükséges ágynemű, fehérnemű, stb. készleteket ugyancsak úgy szerezték be, hogy a közigazgatási hatóságok adakozásra szólították fel a lakosságot. A gyűjtés szép eredménnyel zárult, különösen a hegyháti járásban. Ezért a 4. honvéd kerületi parancsnokság 683/Ko. III. 1945. számú átiratában felkérte Baranya megye főispánját; hogy a hegyháti járás közigazgatási hatóságainak a gyűjtés jó megszervezéséért a parancsnokság köszönetét tolmácsolja. 37 Az új magyar hadsereg kerületi parancsnoksága tehát a közigazgatási vezetőkkel teljes egyetértésben dolgozott, s támaszkodhatott azok segítségére. Az új demokratikus magyar hadsereg szükségleteinek előteremtése egyike volt annak a számos feladatnak, amelyet a felszabadulás után meginduló közigazgatásnak meg kellett oldania. A közigazgatási munka túlnyomó részét akkor amúgyis a háború utáni nehéz gazdasági helyzetből fakadó szükségintézkedések tették ki. IV A lakosság ellátása tekintetében a hatóságoknak arra kellett törekedniök, hogy a meglévő készleteket lehetőleg egyenlő arányban osszák el az ellátatlanok között. Elsősorban a legszükségesebb élelmiszereket kellett a mindennapi megélhetéshez biztosítani. A közellátási szervek működését a szovjet katonai parancsnokságok is segítették. A felszabadulás után a közellátási tevékenység Baranya megyében is azzal kezdődött, hogy számba vették a maradék kenyérgabonát és egyéb élelmiszereket. 38 A vállalatoknál, gyárakban, hivvataloknál beszerzési csoportok alakultak saját dolgozóik ellátásának megkönnyítésére. A munkaadó szervek kölcsön formájában még forgótőkét is biztosítottak dolgozóik beszerzési csoportjai részére, amelyek rendszerint a szakszervezeti alapszervek keretei között működtek. Intézkedéseket tettek a meglevő szűkös készletekkel való takarékosságra, a haszonállatok ellátására, majd a tavasz közeledésével a városoknak zöldáruval való ellátására. Ennek során megtiltották a kenyérgabonának állatok takarmányozására való felhasználását, a tehén- és sertéstartó gazdáknak korpát utaltak ki, megtiltották a tenyésztésre alkalmas állatok levágását, a bolgár kertészeteket kötelezték kertjeik üzembehelyezésére.. A megye legnagyobb helységeiben, mint Pécsett és Mohácson, a deportálásból hazatértek részére felállított konyhák élelmiszerekkel való ellátásáról gondoskodtak. A közellátási feladatok végrehajtói a városi közellátási ügyosztályok, a megyei közellátási felügyelőség és a megyei közellátási kormánybiztos voltak. A liszten kívüli legfontosabb másik két alapélelmiszernek, a tej és zsír gyűjtésének folyamatosságát úgy is biztosítani akarták, hogy a tej- és zsírgyűjtőket 36 Pécsi polgm. 1945—A—25—3404. 37 B. m. főisp. ált. 1945—633. 3S Mohácsi polgm. 1945—18.