A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)

DOKUMENTUMOK (1—270.)

! Fentiekhez bátorkodom tisztelettel hozzáfűzni, hogy az erdőhivatal úgy a múlt év őszén, mint ez év januárjában minden elképzelhető lépést megtett az il­letékes hatóságoknál az 1944/45 évi fatermeléshez szükséges munkaerők kiigény­lése ügyében, de munkást mai napig nem kaptunk. Tisztelettel kérem Főszolgabíró úr szíves intézkedését, hogy a tűzifa és bá­nyafa általában a hatóság által előírt fatermelési kötelezettségünk teljesítésére szükséges munkaerőt kirendelni szíveskedjék, mivel a köznek szükséges faanyag nélkül a legkétségbeesettebb helyzetnek nézünk elé. A széntermeléshez feltétlenül szükséges és hatóság által előírt bányafa meny­nyiség a pécsi járáshoz tartozó Patacs község határában fekszik, tehát ennek ki­termelése volna a legfontosabb. E kerületben a mecsekaljai cserkúti és kővágó­szőllősi lakosok szoktak dolgozni. Az erdőgazdaság saját hatáskörében egyetlen munkásról sem tud gondos­kodni, mivel erdei munkáról az emberek a mi egyszerű felhívásunkra még nem is hallgatnak egyéb elfoglaltságukat hozva fel indokul. Még az a pár cigány is el­széledt, akikkel eddig úgy-ahogy rendelkezni tudtunk. Csak ebben a körzetben kitermelendő bányafa mennyisége: 500 m"' fenyő­bányafa. mely magától értetődően csakis a többi választékkal egyöntetűen azok­ban bentfoglalva termelhető ki, tehát legalábbis u. annyi műfa és tűzifa is ter­melendő lenne, hogy fenti mennyiségű bányafa kikerüljön. Az összes fenti körzetre eső termelés mennyisége sokkal nagyobb, de annak kitermelésére egyelőre a kaposvári m. kir. Erdőigazgatóság utasítását várom. Hetvehely, 1945. április 21. Mély tisztelettel: Olvashatatlan aláírás k. u. erdőtanácsos Tiszíázat. — Pécsi fszb. 1945—1349. A főszolgabíró több közbeeső intézkedés után július 6-án helyezte irattárba az ügy­iratot, rávezetve, hogy a „kirendelés megtörtént". 244 Sásd, 1945. április 21. A hegyháti járás főszolgabírájának rendelete a községi (kör) jegyzőkhöz a fasiszták iparengedélyének bevonásáról A járásbeli Községi- és Körjegyző Uraknak! A vármegyei Nemzeti Bizottság rendelkezése alapján a fasiszták (volt Nyi­laskeresztesek és Volksbund tagok) ipari jogosítványait azonnali hatállyal visz­sza kell vonni. Ehhez képest felhívom, terjesszen fel hozzám három napon belül azokról a volt Nyilaskeresztesekről és Volksbund tagokról kimutatást, akiknek ipari jogo­sítványuk van. a következő rovatokkal: 1. név, 2. lakhely, 3. ipar neve, 4. ipari jogosítvány iktató száma, 5. ipari jogosítvány iparlajstrom betű- és tételszáma, 6. ipar jogosítvány kelte, 7. melyik párthoz tartozott, 8. jegyzet. Az ipar neve című rovatban azt kell feltüntetni, ami az iparigazoiványban, vagy az iparengedélyben szerepel.

Next

/
Thumbnails
Contents