A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)

DOKUMENTUMOK (1—270.)

Csányoszró, 1945. március 10. A csányoszrói körjegyző jelentése a főszolgabíróhoz : számítani lehet arra, hogy a körjegyzőség ismét hadműveleti terület lesz, ezért a fontos okmányok soron kívüli beküldésére kér engedélyt Főszolgabíró Űr! Szentlőrinc Jelentem, hogy körjegyzőségem községeinek zárószámadását a kiürítés kö­vetkeztében rendelkezésemre álló idő alatt elkészítettem, azonban részben a kiürí­tés, részben a képviselőtestületek újjáalakítása előtt lévő nehézségek, részben pe­dig a mozgási korlátozások miatt azokat a képviselőtestülettel le nem tárgyalhat­tam. Mivel azonban a helyzet olyan, hogy újból akármelyik nap hadszíntér lehet valamennyi községem, amelynek során ezen elkészített számadás is megsemmisül­het, arra kérem Főszolgabíró Urat, szíveskedjék közölni, lehetséges lenne-e, hogy a számadásokat Főszolgabíró úr útján Alispán úrhoz beterjeszteném, s a képvise­lőtestületi határozatot és az egyéb bizonylatokat pedig majd a képviselőtestület tárgyalása után pótlólag küldenem be. Űgy gondolom ugyanis, hogy ezen iratok Alispán úrnál nagyobb biztonságban lennének, mint hivatalomban, mert itt kí­méletlenebb harcoknak nézünk elébe. Csányoszró, 1945. márc. 10. Dr. Szigethy Kálmán főjegyző Tisztázat. — Alisp. ált. 1945—2064. A főszolgabíró útján tett felterjesztésre az alispán elrendelte az iratok sürgős beküldését. Ápr. 6-án azonban a körjegyző újabb felterjesztéssel élt, amelyben jelen­tette, hogy „a helyzet lényegesen megváltozott, s a helyzet fenyegető lehetősége, amely miatt a számadásoknak letárgyalás nélküli felterjesztését kívántam, elmúlt." A Vörös Hadsereg győzelmesen fejezte be a balatoni hadműveletet s Baranyát többé nem ve­szélyeztette a német ellentámadás. 168 Szentlőrinc, 1945. március 11. A szentlőrinci járás főszolgabírájának utasítása a nagypeterdi körjegyzőhöz a Szigetvár—Pécs közötti országút rendbehozatalára Körjegyző Űrnak! Nagypeterd A járási orosz katonai parancsnokság parancsa: A tárgyban jelzett országút a gödröknek kő- és téglatörmelékkel való kitöl­tögetése útján rendbehozandó és az út egészen a mellette húzódó árokig elsimí­tandó. Fenti parancs alapján Körjegyző Űr köteles a jelen rendeletet átadó útőr ren­delkezései szerint 5 (öt) embert kézierőként és egy fogatot kirendelni és azokat az útőrnek rendelkezésére bocsátani.

Next

/
Thumbnails
Contents