A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)

DOKUMENTUMOK (1—270.)

vessék és beférkőzzenek a nép dolgait intézőknek soraiba. Éppen ezért pártom­nak elhatározott programja az, hogy a régi idők szellemiségének visszatérése ne következzék be. Ezeket az embereket a társadalom minden vezető pozíciójából távolítsák el. Ne csak a közületi állásokból menesszük őket, hanem vigyázzunk ar­ra, hogy sem a pártokon keresztül, sem az egyes társadalmi egyesületeken ke­resztül ne lehessenek befolyással az új Magyarország kialakítására. Azt akarjuk, hogy földhöz jussanak a földnélküli munkások és kisparasztok és végre pontot te­gyünk a földért folyó ezeréves küzdelemre. A magyar nép létérdeke Magyarország újjáépítésének elengedhetetlen fel­tétele a nemzet cselekvő részvétele az ország felszabadítása a német iga alól. Min­den késlekedés a legsúlyosabb konzekvenciákat vonna maga után. A legmesz­szebbmenő támogatást kell nyújtani a vörös hadseregnek, mely kiűzi a magyar földről a német elnyomókat. Pártunk követeli, hogy az összes fasiszta népellenes és német zsoldban álló szervezetek azonnal feloszlattassanak. Meg kell valósítani az általános titkos, egyenlő községenkénti arányos, nőkre is kiterjedő választójo­got a parlamenti és önkormányzati választásoknál. Követeljük, hogy visszaállít­tassék és széleskörűen alkalmazzák az esküdtbíróságokat. Az oktatásból, a kultú­rából, a közéletből ki kell küszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, a faji és nemzeti gyűlöletet. Városi vonatkozásban pártunk programja erőteljes ipari és kereskedelem­fejlesztő politika. A fogyasztó érdekeit sértő „egykéz" vállalatokat meg kell szün­tetnünk. A nagybankokat és karteleket állami ellenőrzés alá kell helyezni. Ál­lami kezelésbe kell venni azokat a vállalatokat, melynél a köz érdeke a nyerész­kedés kiküszöbölése. Ilyen: villany telepek, kőolaj források, szén- és ércbánya. Ál­lamosítani kell a biztosítást. Biztosítani kell az államháztartás egyensúlyát és az értékálló pengőt. A progresszív adórendszer teljes levezetését és az adómentes létminimum elvét valóraváltani. Vissza kell állítani a dolgozók szociális biztosí­tásának teljes önkormányzatát. A munkabérek tekintetében a bérek arányosítását a mindenkori árszínvonalhoz, vagyis reálbéreket. Nagy-egészben ezek pártunknak azon programpontjai, amelyeknek meg­valósítása a legsürgősebb feladat. Éppen ezért ezen megvalósulás elősegítésére kérjük az összes, városunkban működő pártok segítségét és biztosítjuk a pártokat, hogy amennyiben hasonló szellemű működést fognak kifejteni, ebben pártunk úgy tömegeivel, mint vezetőségével a teljes segítséget meg fogják kapni. Pártom nevében üdvözlöm a megalakult törvényhatósági bizottságot és az Ideiglenes Nemzeti Kormány által kinevezett Főispán Elvtársamat! Dr. Boross István főispán: Szólni kíván dr. Balassa Miklós törvényhatósági bizottsági tag úr. Megadom a szót. Dr. Balassa Miklós : mélyen tisztelt Főispán úr ! Tisztelettel, szeretettel és bi­zalommal köszöntöm Főispán urat! Tisztelettel. Azzal a tisztelettel, amely e ma­gas hivatalt vezetőnek meg kell, hogy adassék és tisztelettel az Ön személye iránt, aki egyszersmind a jelenlegi ideiglenes kormány megbízottja. Szeretettel köszön­töm önt, mint akivel az iskola padjai között összebarátkoztunk. Annak dacára, hogy az utaink az élet berkeiben elváltak és az élet sodrában ön is, én is más lo­bogók alatt gyülekeztünk. De hiszem, hogy közös elveink voltak! Határozott bi­zalommal tekintek Főispán úr személye felé. Ismertem politikai meggondoltságát. Nem mulasztok el rámutatni arra sem, hogy Ön annak a kormánynak helybeli exponense, amelyet az összes politikai pártok állítottak a vármegyék élére. Ön a főispáni székben pártokon kívüli és pártokon felül álló ember lesz, aki kizá­rólag a nemzeti kormány programja alapján áll.

Next

/
Thumbnails
Contents