A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)

DOKUMENTUMOK (1—270.)

barátok és történelem nem tudók) arra használták, hogy „németek általi" felszabadításról beszéljenek s ebből hazánkat érintő rossz következtetéseket vonjanak, így: tagadták hazánk függetlenségét, a nemzetközi és magyar segítséggel is felszabadult területhez való jogunkat, a „pécsi districtis" Baranya törvényhatósági jogát stb. Az ily okoskodás alapján a németek által teremtett itteni helyzetről a történelemből idézek: „Régi idő írásából szólok. E nyomorult vármegye, a német vezetésű folytonos katonai ide-oda vonulások miatt valóságos csatatér: a kevés termény eladását is megtiltják, a hónapokon át feleslegesen itt tanyázó német katonaság miatt; a jószágállomány kipusztulóban, öt-hat család összeállva művelheti csak földjét, a lakosság télen is csak rossz vászonruhában fakéreg lábbeliben jár, a megye koldusok országának látszik; a németek katonai parancsnoka és gazdasági prefektusa sanyargatja, zsarolja a népet, amely az erdőkbe és barlangokba menekül: a katonaság kifosztja a házakat a parancsnok elhordatja a török által is megbecsült műemlékeket, a székesegyházból ellopja a toronyórát; a nép érdekét védő bírót csúfosan bünteti." Ily körülmények között jött főispán úr akkori elődje: Radonai Mátyás. Előzően éveken át, mint saját költségén tartott csapatának Vezére, harcolt a török ellen. Ö szabadította fel Mohácsot, 1687-ben, még ez évben kinevezték, pécsi püspökké, de javadalom nélkül. Előbb, mint püspök próbált a népen segíteni. Csak Isten a megmondhatója, mennyi fáradsággal és költséggel vitte vissza a németek elől menekült lakosságot otthonaiba, pedig magát se engedték székházába és gyakran üres volt kamrája. Eddig, mint katona és mint pap nem politizált, de reménytelen küzdelmeiben rá kellett jönnie, hogy a magyar közérdeken nincs segítség az alkotmány helyreállítására, megfelelő törvények és rendeletek, elsősorban a törvényhatóság felújítása nélkül. Ehhez főispán kellett. De ki meri majd a főispánságot a „felszabadító német"-tel szemben a magyar közérdekért gyakorolni? Önmagát dobta oda! A törvényes szokásjoghoz ragaszkodva ki verekedte a főispánságot, hogy mint világi hatóság is védhesse a népet. Meg is tette. Kétszeri, egészben egy teljes évig tartó fogság után is. Ekkor meg akarták fosztani püspökségétől is, de a pápa nem engedte. S ő tovább dolgozott, egész haláláig, mely után a nemzet hálájaként neve és érdemei — ami kevés főispánnal történt — belekerültek a magyar Corpus Jurisba. Főispán Űr! Ez a történeti értékű kép, melyet adni akartam. Ez a felelet a kérdésre: Más hogyan végezte feladatát? a történelmi példákhoz kapcsolódás a saját erővonalunknak mintegy metafizikai transcendens meghosszabbítása, hogy — amint a legegyszerűbb gépnél, az emelőnél — a hosszabb emelőkarral a kisebb erő is legyőzhesse a nagyobb terhet. A történeti példakép szugerál: „Ha én igen, akkor te mért ne?!" S a történelmi feladat előtt álló igaz magyar reagál: „Ha te igen, én miért ne?!" Ügy segítse Isten, hogy igent mondhasson és érdemeivel kerüljön a történelembe. Főispán Űr! Elődjét három vonás jellemezte. Az alkotmányhoz való hűség, a törvényhatósághoz és a törvényjoghoz való ragaszkodás. A magyar alkotmány nem papirostermék, a magyar alkotmányba benne születik, benne él és fejlődik a legdemokratikusabb törvény. Az egyik legnagyobb magyart, gr. Széchenyit jellemezte a haza iránti szeretet, valahányszor beszélt vagy írt a magyar hazáról, mindig úgy említette: „Az édes haza!" és a Corpus Jurisba az került be, hogy neves ember volt. Főispán Ür! Jellemezte aztán elődjét a törvényhatósághoz való ragaszkodás, tudásának, erejének és akaratának a törvényhatósághoz való felhasználása, hogy