A népi demokrácia kezdeti időszakának dokumentumai Baranyában - Baranya monográfiai sorozat (Pécs, 1971)
DOKUMENTUMOK (1—270.)
A termelési és munkaterv kidolgozásánál az alábbiakra hívom fel jegyző Űr figyelmét: Amennyiben valamely községben, akár a vetőmagellátás, akár az emberi-, állati-, vagy gépi munkaerővel, vagy a földművelésügyi miniszter úr jelen rendeletének végrehajtása során egyébként, bármily nehézség adódnék, a községi termelési bizottság útján igyekezzék megoldást találni és ennek kapcsán saját hatáskörében intézkedni. Amennyiben a mutatkozó akadályok elhárítása saját hatáskörében, illetve a mellette működő községi termelési bizottság keretében megoldható nem volna, úgy előterjesztését az akadályok elhárítása érdekében hozzám terjessze fel. A sertésállomány nagyarányú csökkenése következtében előálló zsírhiány részbeni pótlására, továbbá a lakosság textilárukkal való ellátása terén fennálló nyersanyaghiányra, külön felhívom jegyző úr figyelmét a gazdák olajosmag és rostnövény termelési kötelezettségére. Fel kell tehát hívni a gazdákat, hogy az 1945. évi termelési évben növeljék olajosmagvakkal (elsősorban napraforgóval), valamint kenderrel és lennel bevetett területeket. Minden gazda köteles legalább annyi területen olajosmagvakat, illetve rostnövényeket termelni, mint azt az előző gazdasági évben eszközölte. Végül az elhagyott tanyai és uradalmi birtokok vezetésére, amennyiben a községi termelési bizottságok megfelelő gondnokot kirendelni nem tudnának, Jegyző Űr, illetve a mellette működő termelési bizottság gondoskodjék a gondnok kirendeléséről. Amennyiben megfelelő gondnok kirendelhető nem volna, úgy a kirendelés érdekében tegyen hozzám előterjesztést. Pécs, 1945. évi február hó 10-én. vitéz Horvát István dr. s. k. alispán Sokszorosított körlevél. — Pécsváradi j. fszb. 1945—1721. A 30.300/1945. F. M. sz. rendelet a termelési bizottságok feladatává tette, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkálatok elvégzése érdekében termelési és munkatervet készítsenek. A munkálatok menetéről a körjegyzőségek kéthetenként helyzetjelentést készítettek, amelyet a járási főszolgabíróknak terjesztettek fel. A jelentésekben kéthetenként folyamatosan beszámoltak a mezőgazdasági munkák állásáról, a felvetődött kérdésekről. 114b. Hosszúhetény, 1945. február 26. A hosszúhetényi körjegyző jelentése a pécsváradi főszolgabíróhoz a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzéséről Főszolgabíró Űr! Pécsvárad 315/1945, számú rendeletére a 30.300/P. M. 1945. számú rendelet alapján tárgyra vonatkozó összefoglaló első jelentésemet az alábbiakban terjesztem fel: 1. Jegyzőségem mindhárom községében a termelési bizottság megalakult. 2. A bizottság a községben lévő igás-kézierő és gépi erőforrások és a megművelésre váró földterület, a vetőmagkészlet és szükséglet pontos számbavételét elvégezte. — A munkálatok a rendeletben lefektetett irányelvek és a termelési bizottság munkairányítása mellett már folynak is és előreláthatólag, ha időköz-