Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - KISS Z. GÉZA: Úriszéki adalékok a vajszlói uradalom jobbágyainak mindennapjaihoz

Ugyancsak 1818-ban került a vajszlói úriszék elé egy 1814. júliusában esett farkaskaland híre. Ekkor az történt, hogy Csipán János és ifjú Váczi Péter borjai Hidvégen tilosba tévedtek és a zöld vetésről a csősz (ennek sincs neve) behajtotta és estére kelve engedte ki csak azokat. A borjúk elindultak ugyan, de haza sohasem értek, mert „.. . .éjtszaka a farkas előtalálván megölte és megette őket úgy, hogy betsülni sem lehetett".

83 A harmadik esetnek nem pásztor vagy csősz a vádlottja, hanem Csöme Samu, meg Kapinya János vajszlói gazdaemberek, akik több más gazdával együtt bérelték a Bikhát nevű erdő makkoltatását és 21 sertés számára a szokott módon szállást készítettek, őket kérte meg vajszlói Váczi István, hogy fogadják be malacaik közé két göbéjét. A gazdák 7-8 hétig gondját is viselték a két disznónak, de egyik este gondatlanságból a karámon kívül maradt 5 sertés, és Naszvadi nótárius drámai feszültséget teremtő fogalmazása szerint „. . . azon éjszaka a farkasok reá ütvén az 5 sertésre, mind megvagdalták őket, az enyimet pedig - adja a panaszos szájába a szót - egyiket egésszen megették, nem maradt benne semmi, tsupán két első lábainak darabja, és valami kevés belső rész, még a fejét is elemésztették".

84 A történethez, amelyet ismét egy kárvallottnak köszönhetünk, tegyünk hozzá annyit, hogy a sajátos természeti viszonyok mellett a farkasok is okai lehettek annak, hogy a legtapasztaltabb pásztor sem mert igazán nagy kondát felvállalni, attól félvén, hogy kár esetén minden fizetését elveszítené.

85 A pásztorokról szóló fejezet szereplői az esetek többségében vajszlói gazdák árnyékában tették cseppet sem könnyű dolgukat. Sorsukról és nevükről csak azért tudunk, mert valamely vitás ügy, vagy peres eljárás szereplői voltak, s bár nem tartoztak a hivatalos úrbéres társadalomhoz, mert sem jobbágyok, sem zsellérek nem voltak, de az állattartásáról híres mezővárosban és környékén mégis nélkülözhetetlen szolgálatokat végeztek egészen a tagosítások befejeztéig, amikor legtöbb helyen a hivatásos községi pásztorok kerültek helyükre. A pásztoroknál is kevesebbet vallanak a régi írások a gazdák mellett szolgált cselédekről, mert az ő életüket is szóbeli megállapodások kormányozták, azon kívül a pásztoroknál sokkal kevesebben voltak. A következő kérvényt 1823. július 18-án írta a vajszlói nótárius, Lippai András páprádi származású, de Besencén szolgáló „szegény öreg szolgalegény" nevében, aki komisz gazdája mellett megélte ennek az életnek minden megaláztatását. Ezt a szerencsétlen embert két sorral is megkárosította, s végül megtakarított pénzecskéjétől is megfosztotta fukar gazdája, akihez hasonló nem kevés akad az akkori Ormánságban. Lippai András először fél esztendőre egyezett meg a gazdával, fizetése lett volna készpénzben 10 forint és egy 8 forint árú ujjas ködmön, de „se a tíz forintbul nem adott egy krajcárt is - kesergi - se a bundát". Ezután egy esztendőre hazament a szülőfalujába, Poprádra szolgálni, s onnan csalogatta vissza a gazda. Történetét úgy adom, ahogy elbeszélése alapján formába öntötte a vajszlói jegyző az úriszékhez címzett kérvényben: „Szent György napkor bé fogadott egész esztendőre, 20 forintba, egy nadrág és egy pár fehér ruhába. Szolgáltam Szent Mihály nap után két hétig, akkor esett ollyan baj, hogy lovai a rétrül elkóvályogtak Páprád felé és meg nem találtam (azokat) nagy ebéd időig (estig), s a szántás elmúlott, azért elvert a szolgálatbul. 83 BML PAK VU. Úriszéki ir. 29/1818. 84 BML PAK VU. Úriszéki ir. 56/1837. 85 BML PAK VU. Fisk. ir. 28/1828.