Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok és források Baranya XIX. és XX. századi oktatás- és művelődéstörténetéhez - SÜLE TAMÁS: Baranya és Pécs orvostörténelme érmékben

A rövid életű Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság bukása és a Horthy-megszál­lás után Jugoszláviába emigrált, ahol Magyarkanizsán orvosi hivatását gyakorolta. 1941-ben a német és magyar csapatok bevonulása után letartóztatták és 80 éves kora ellenére börtönbe csukták. 1944-ben rossz egészségi állapota miatt szabad­lábra helyezték. 1945-ben bekövetkezett haláláig Keszthelyen élt. Pécs városa nem feledkezett meg róla: földi maradványait Pécsre hozatták és díszsírhelyen temették el, utcát neveztek el róla, felállították köztéri szobrát és volt munkahelyén - a mai Szülészeti Klinikán - emléktáblát helyeztek el. A városi Művelődési Házat is róla nevezték el (46). Ezzel kapcsolatos az első Or. Doktor Sándor jutalomérem, mely Borsos Miklós alkotása. Előlapján portré, míg hátlapján a következő szöveg látható: „A 'munkásmozgalom és művelődés kiemelkedő alak­jának emlékére Pécs Város Művelődési Háza 1962" (73. ábra). Mint ismeretes az intézmény „Dr. Doktor Sándor Művelődési Ház"-ként működött a Déryné utcában, majd miután helyét a Bóbita Bábszínház foglalta el, egyesülésre és költözködésre kényszerült és „Doktor Sándor-Zsolnay Művelődési Ház" (DOZSO) néven vált is­mertté (35). A második Doktor Sándor jutalomérmet a Baranya Megyei Tanács alapította 1971-ben (74. ábra). Az egyoldalas, eozinmázas Zsolnay-porcelán érmet Törők János mintázta és amint körirata tanúsítja a „Baranya egészségügyéért" végzett kiemelkedő munkát jutalmazták vele. Az elismerést orvosok kaphatták. 1982-ig volt forgalomban. Azóta újabb „Dr. Doktor Sándor Egészségügyi Díj"-at alapítottak. A bronz érem Asszonyi Tamás alkotása (75., 76. ábra). Egy külön kis kitűző is tar­tozik hozzá, melyen a nagy érmen látható „kis érem" ábrája van (77. ábra). Min­den évben Pécs felszabadulásának évfordulóján (nov. 29.) adják át. 2. A Kossuth Zsuzsanna jutalomérem a második Doktor Sándor érem párjának tekinthető, mert azzal együtt 1971-ben alapította a Megyei Tanács, és az egészség­ügyi szakdolgozók eredményes munkáját honorálták vele. Az eozinmázas Zsolnay­porcelán érem Török János munkája (78. ábra). Tudvalevő, hogy Kossuth Zsuzsanna - Kossuth Lajos testvérhúga - a szabadságharc alatt az összes tábori kórház országos főápolónője és az Országos Kórod ai Főápolónői Intézet vezetője volt. Feladata a kórházak szervezésének elősegítése, a nők bevonása az ápolásba, a szükséges felszerelések biztosítása, kötszerek gyűjtése volt. Működése alatt 72 kór­házat szervezett, fáradhatatlanul járta az országot. A szabadságharc bukása után bíróság elé állították, de osztrák tisztek vallomása alapján - mely szerint a hadban álló ellenfelek sebesültjeit is ápoltatta - felmentették. 1851 végén összeesküvésben való részvétel miatt börtönbe csukták, majd diplomáciai közbenjárásra szabadon bocsátották. Ekkor családjával együtt Németországba emigrált, később Brüsszelbe, majd New Yorkba költözött, ahol 1854-ben, 37 éves korában meghalt (47). A Baranya Megyei Tanács Kossuth Zsuzsa jutalomérmét 1979-ben adományoz­ták utoljára. Azóta a szakdolgozók is Doktor Sándor-díjat kapnak. 3. Steinmetz Endre Pécsett született 1902. december 1-jén. Középiskoláit az Ál­lami Főreáliskolában végezte. Haladó nézetei és politikai tevékenysége miatt 1921­ben a Horthy-rendszer terrorja elől emigrálnia kellett Olaszországba. 1923-ban tért haza, majd 1924-ben felvették a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Orvosi Ka­rára. Tanulmányai mellett aktívan sportolt: a labdarúgás és a vívás voltak ked­venc sportágai. Utóbbiban szép sikereket ért el, többek között főiskolai bajnok is volt. 1932-ben avatták orvosdoktorrá és 1933-ban a Szemklinika díjtalan gyakor­noka lett. A szakvizsga letétele után haladó politikai nézetei miatt távoznia kellett a klinikáról. Ezt követően az OTI szakrendelőjében végezte a szembetegek ellátá­sát nagy odaadással és humánummal. Időközben kiáltott tüdőbetegsége miatt az

Next

/
Thumbnails
Contents