Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - KISS Z. GÉZA: Úriszéki adalékok a vajszlói uradalom jobbágyainak mindennapjaihoz

Az állattartó ember, amíg szabadon járhatta a határt, családi legeltetés keretében olyan kis egységekben őrizte jószágait, hogy kár nélkül terelgethette azokat a tájban szétszórt kerített, trágyázott földdarabok és kaszálók között. A modern gazdaság hívei azonban a helytartótanácsnál, a megyénél, nem vették tudomásul, hogy a mezőváros (meg a többi ormánsági község) határában „semmi sík mezőkből álló téres Legelő hellyek nintsennek" s követelték, hogy a jószágot verjék össze nagyobb csapatokba és az „közönséges pásztorok által" őriztessék. A berkekkel, vízfolyásokkal szabdalt, kisebb-nagyobb tavakkal borított ormánsági táj, az áttekinthetetlen erdők, mezők, rétek, szántók tarka szövevénye elrettentette a legtapasztaltabb pásztort is attól, hogy 100 sertést vagy hasonló számú marhából álló gulyát vállaljon. Volt olyan év is, írja 1826-ban Naszvadi nótárius, ,,. . . mellyben elkezdődött, de egy-két holnap múlva ismét elbomlott a nagy csapatokban való őriztetés". Azután új parancs jött, új kérvény ment, amelyben megint csak ott volt, hogy ne kényszerítsék az állattartókat, hogy sertéseiket nagy kondákba csapják össze, mert az az ,,... illyen erdőkbül, tsekély mezőkbül álló legelőkben tellyesen lehetetlen". 1834-ben egyenesen az alapítványokat igazgató Pécsváradi Királyi Praefectusi Hivatalon keresztül érkezett a helytartótanács szigorú parancsa, amelyben „újra, ismét keményen tiltatik", hogy „Senki se merje akármi néven nevezendő marháit különössen legeltetni, hanem azokat egy közönséges pásztor őrizze". Ugyanolyan meddő törekvés volt ez, mint megtiltani (a hirdetmény 2. pontjában), hogy a jószágot kis csoportokban őrző családtag (rendszerint a legfiatalabb fiú), vagy módosabbaknál a felfogadott csordás, ökörpásztor, csikós, vagy kanász a kunyhókészítéshez, de a farkasok, sőt a mindig éhes bujdosók elleni védekezéshez nélkülözhetetlen balta, fejsze, meg egyéb vágó szerszám, valamint a tűzgyújtáshoz szükséges acél-kova-tapló nélkül induljon útra. Ez a tipikusan íróasztal mellett született rendelet, ha még annyira is szerette volna biztosítani az élő fákat, meg az erdő tűzvédelmét, egy percig sem gondolt azzal, hogy ebben a korban senki sem indult útra kenyeret, dohányt, pipát, kést, tűzszerszámot tartalmazó tarisznya nélkül, s ha nem a kezében, a szekérderékban bizonyosan ott volt a balta: védelemül, vagy talán csak azért, hogy a fakószekér törött tengelyét ki lehessen cserélni . . . Erre a részletezésre azért szánunk ekkora helyet, hogy ebben az írásban is hangsúlyozzuk: a több száz darabot tartalmazó nyájak, kondák tartása nem ősi, csak a vízszabályozások és tagosítások után kialakult gyakorlat. Megvalósítását azonban 1750-től szorgalmazza a hatóság és az uradalom.

26 Az állattartók nyomába szegődött történész természetesen tudja, hogy a természeti viszonyok és az osztó földközösség világának tökéletesen megfelelt a kiscsoportos vagy családi legeltetés, a nyomásos gazdálkodás korában már óhatatlanul károkat okozott, de a vízrajzi viszonyok miatt továbbra is fennmaradt. Ez az állapot súlyos gondokat okozott a termelés rendjéért felelős tiszttartónak, aki ezúttal exequens (végrehajtó) bíró minőségben készít jelentést az uradalmi fiskális számára, és kemény preventív intézkedéseket sürgetve sorolja a vajszlói állattartók bűneit. Ez a Tudósítás elmondja, hogy a jobbágyok nem gondolván az gabonának vetésivel" az egyik „Nyárasból" (berekből) a másikba hajtva marháikat, a vetéseket irgalmatlanul összetöretik. A szántóföldek között levő keskeny mesgyékre hajtván marháikat, a vetéseket leétetik. A nyomásban lévő gabona learatása után nem gondolva azzal, hogy a másik gabonája még talpon áll, szabadon eresztik marháikat és ezzel tetemes károkat okoznak szomszédaiknak. Az 26 A csoportos állattartáshoz: BML PAK VU. 60/1811. Az uradalom községeinek közös kérvénye a tiszttartóhoz; uo. Fisk. ir. 28/ 1828. Közös tiltakozás a nagy sertéskondák ellen; uo. 90/1834. A tiszttartó Hirdetése, (febr. 16.)