Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok és források Baranya XIX. és XX. századi oktatás- és művelődéstörténetéhez - KOVÁCS EMIL: A baranyai református egyházmegye templomainak hangszerel (1983-ban)

1950-ben a gyárat államosították, az orgonagyártás és -javítás megszűnt. Az állami gyár áttért bútorok gyártására. Orgonáik Angster József hosszú vándorútja során a romantikus orgonákat ismerte és ked­velte meg. Végtelen előnyük a mély fekvésű sípsoroknak a hangmagasság tartása. A jól felépített Angster-orgonák évtizedekig eljárnak hibátlanul, karbantartás nél­kül. A pneumatika segítségével tetszés szerinti könnyűvé tették a billentést, a ko­pulázást. Az orgonák hangja mély, búgó, erős. A 3-4 sípsoros kis pozitív-orgona is betölti hanggal a templomot. Külső formájukban mutatósak a hangszerek, sok síp került a látható, díszes részre. Olykor becsap bennünket a fél karzatot be­töltő proszpekt, mivel mindössze egy négy sípsoros, ismétlő pedálos mini orgonát takar el. A nagyobb gyülekezetek már a XIX. sz.-ban megépíttették orgonáikat, így a XX. sz.-ban a kis gyülekezetek vásárolták meg minél olcsóbban a tömeggyártású kis orgonákat vagy harmóniumokat. A II. világháború előtt minden gyülekezetünk­ben megtörtént a hangszervásárlás. Könnyű volt, mert az Angster-cég azonnal vállalta harmónium és orgonaharmónium szállítását, és néhány hetes határidővel az orgona felállítását. A problémák most sűrűsödnek: megyénkben már több mint 30 éve nincs javító-karbantartó kisiparos. 22. SELLYE Tábla: „Angster József Pécsett, 1872." Mechanikus, pedálos orgona. Manuál: 54 hang, C-f-ig. Pedál: 18 billentyű, 12 hang. Ismétlős. Diszpozíció: Manuál: Principal 8' Bourdon 8' Copula 8' Octáv 4' Flauta dolce 4' Mixtur 3 sor 2' Pedál: Subbass 16' Violon 8' Lábtrltt: Ped-man. cop. 12 hangra Tremolo Redőny. Az egész mű redőnyben van, a proszpekt kivételével. Hatásosan működik. Az or­gona a templom karzatán áll, használatban van. 23. SIKLÓSNAGYFALU Felírásos táblája nincs. Belső részeiben megtaláltam az A. J. monogramot kék zsírkrétával. Bizonyára Angster-mű. Az 1886-os püspöki látogatás jegyzőkönyve így örökítette meg az orgonavásárlást: „Az orgona vétetett 1880-dik évben 460 forinton. 6 változatú; óhajtandó kibővítése, mert ünnepnapokon hangja majdnem elenyészik. (Gen. Vis. jkv. 1886.) Mechanikus, pedálos orgona. Manuál: 49 hang, C—c-ig. Pedál: 24 billentyű, C-h-ig. 12 hang, ismétlős. Folyamatos használatban van, a templom karzatában áll. Kezdetleges formában villanymotort építettek melléje, amely a lábtaposót mozgatja ritmikusan és így a

Next

/
Thumbnails
Contents