Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - SZITA LÁSZLÓ: Újabb adatok az 1687. évi török elleni hadjárat történetéhez

nélkül átadtak, mire Szamosújvár is önként megnyitotta kapuit 20-án Veterani tábornok előtt.

9 A császári sereg Nagyszeben felé tartva már elérte a Marost R. Lakná/, amikor másodszor jött küldöttség Erdélyből, és egy második megbeszélést tartottak, amely ismét nem járt a kívánt eredménnyel. 27-én harmadszor is megjelent a küldöttség, hogy a körülmények kényszerítő erejének meghajolva megkösse az ismert appesdorfi (Appesdorf = Holdvilág / Hatvilág. 1687) egyezményt, melynek következtében Nagyszebeni, Kolozsvárt, Gyulafehérvárt, Bisztricét, Müllenbachot, Szászvárost, Marost, Vásárhelyt, Dévát, Tövist, Szamosújvárt, Somlyót és Bethlent átadták a császáriaknak, valamint megadták a téli szálláshelyeket, természetbeni szolgáltatásokat 700 000 gulden pénzösszeggel együtt; melynek ellenében a császáriak garantálták a fejedelemnek és fiának, Michael hercegnek a kormányzást, az országnak a fennálló törvények és jogok megtartását, valamint a négy privilegizált államvallás zavartalan gyakorlását. Az egyezmény megkötése után a herceg Scharfenberg grófra ruházta át a parancsnokságot, a téli szálláshelyek kiosztását, a belső és külső biztonsági intézkedéseket, és a maga részéről a hadseregtől vett szívélyes búcsú után elutazott Bécsbe. Erdélyhez hasonló módon, kardcsapás nélkül került a császáriak kezébe majdnem egész Szlavónia. A török helyőrségek - mindenütt megriadva a nagyvezír Harsánynál elszenvedett vereségétől, és a hadsereg ismertté vált lázadásától — a legtöbb helyet maguktól elhagyták, úgyhogy szeptember 14. és október 17. között Eszék, Posega, Voi/n, Va/po, Drahovica és Cerevic a császáriak uralma alá került és a szlavóniai hadtest teljes biztonsággal foglalhatta el téli szálláshelyeit a meghódított, a nagy magyar birodalomtól függő területeken. A császári haderők magyarországi előrehaladásával párhuzamosan a velenceiek Moreába nyomultak előre. Miután Königsmarck (Otto Wilhelm von Königsmarck) gróf döntő csapást mért Morea szeraskierére Patrasnát, Patras, Castel Tonese, Misistra, Lepanto, Korinth és Athén is elestek. Másrészt az oroszok és lengyelek arra kényszerültek, hogy seregeiket dolgukvégezetlenül vonják ki a Krímből és Moldvából, de ez sem csillapíthatta már a muzulmánok elégedetlenségét és a seregben kitört lázadást, mely félelmetes lavinává nőve a nagyvezír és a szultán teljes bukásához vezetett. Amikor ugyanis a Harsány-hegyi csata után a lotharingiai herceg úgy tett, mintha Temesvárt akarná elfoglalni, a török haditanácsban elhatározták, hogy Temesvár élelmezésére szpáhi és szilihdar csapatokat küldenek a hídon keresztül a Duna balpartjára, miközben a nagyvezír a sereg maradékával a péterváradi táborban várakozik. A különítmény azonban sátrak és felszerelés nélkül a szakadatlan esőben nem tudott továbbhaladni. Amikor aztán ezért vissza akartak menni a hídon, de azt a nagyvezír parancsára eltorlaszolva találták, dühükben lerombolták a torlaszokat, erőszakkal visszafelé nyomultak és összegyűltek a nagyvezír ellen. Ez nyugtalanul néhány jó szót küldött feléjük, és kérte, mondják meg, mit akarnak: pénzt vagy élelmiszert. A lázadók azt felelték, hogy egyiket sem, hanem a nagyvezír leváltását követelik. A nagyvezír a hadsereg nyílt lázadását tapasztalva rögtön magához vette a szent zászlót, és bizalmas embereivel Belgrádba menekült, ahol hajóra szállt és Ruszcsukon keresztül Konstantinápoly felé indult. Amint a táborban híre terjedt a nagyvezír elmenekülésének, a lázadás vezetői összegyűltek a nagyvezír sátrában, és Aleppo helytartóját, Sziavusz pasát kajmakánná választották, és egy minden csapat két küldöttéből álló deputációt indítot-