Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok Baranya mezőgazdasági és ipari fejlődésének történetéhez - T. MÉREY KLÁRA: Dél-Baranya ipara és kereskedelme a XIX. sz. második felétől az első világháborúig

E táblázat adataiból kiolvashatóan Dél-Baranyában az iparforgalmi népesség nem érte el — a Pécs törvényhatósági jogú város nélkül számított — Baranya megye területén élő iparforgalmi népesség 20%-át sem. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy ezen a déli területen zömmel mezőgazdasági jellegű települések voltak, s a lakosság nagy többsége a mezőgazdaság valamelyik ágában kereste meg a létfenntartáshoz szükséges bért vagy terményt. A területen élő lakosság számát nem ismerjük ebben az időpontban, mert a hivatalos népszámlálások nem adnak községsoros áttekintést. így a fenti táblázatunk csupán azt teszi lehetővé, hogy az ipar szerkezetével kapcsolatosan tegyünk néhány megállapítást. Elsőként az tűnik fel, hogy viszonylag milyen magas a faiparban dolgozók száma és aránya, s ez feltehetően az uradalmak erdőben való gazdagságában leli magyarázatát. Hasonlóképp eltér a megyei arányoktól az építőipar önálló vállalkozóinak aránya, mely ezekben a községekben feltűnően magas és feltételezhetően a német lakosság öröklési szokásaival volt kapcsolatos. (A németeknél ui. az első gyerek örökölte a földet, a többi fiú ipart tanult.) A hitelélet és a kereskedelem területén a dolgozók aránya kb. megegyezik mindkét vizsgált területen. A forrásokban nincs említés a közlekedési dolgozókról, feltételezhető, hogy ezen a területen nem éltek olyan lakosok, akik valamilyen formában a közlekedéssel álltak volna kapcsolatban. Még hajóst sem jegyeztek fel, noha a Dráva ezen a szakaszán már akkor hajózható volt, egészen Barcsig.

12 Táblázatunk adatai már arra is választ adnak, hogy a terület iparának milyen volt a jellege. Az alkalmazott munkások alacsony száma arra utal, hogy a kisipar volt a domináns, de a nagy uradalmak területén néhány, akkor gyárnak minősülő üzemet is találunk. Elsőként említjük a Baranyabánon feljegyzett mezőgazdasági gép- és eszközgyárat. Adatait ez a forrás nem közli, minthogy összesítve adja csak meg a Dunántúl területén található mezőgazdasági gépgyárak munkáslétszámát és egyéb termelési adatait.

13 Az 1880-as években készült azonban a bellyei uradalom helyzetéről egy összefoglalás, amely szerint 1866 óta gépészeti műhely volt Főherceglakon, illetve más forrás szerint Lakon (ez ugyanaz a település, amely a bellyei uradalom központja volt, közigazgatási szempontból pusztának minősült). E műhelyhez kapcsolódóan keretfűrész és őrlőmalom működött itt. A gépműhely a mezőgazdasági gépek javításához szükséges munkagépekkel (pl. vasesztergapad, fúrókészülék, vasgyalu stb.) volt felszerelve. Az uradalom helyzetét bemutató tanulmány szerint egy kis gyártelep volt az, amelyet a munkások részére berendezett lakóházak egészítettek ki. A műhely élén egy gépész művezető állt, de dolgozott benne asztalos, lakatos, kovács, bognár, nyergesmester, s mindannyiok keze alatt több tanonc és segéd. A személyzet 50 főből állt. E műhelytelep értéke meghaladta a 167 000 Ft-ot.

14 Egy másik gyár volt ugyancsak a bellyei uradalom területén, mégpedig 1876-ban egész Dunántúlon csupán ez az egyetlenegy kendergyár működött, amely Albertfalván épült fel 1868-ban. Az iparkamarai jelentés szerint egy 30 lóerős gőzgéppel 12 Erdősi Ferenc: Adatok az egykori Dráva hajózásról és annak Barcs fejlődésében betöltött szerepéről. Somogy megye múltjából. Levéltári Évkönyv, 2. Szerk. Kanyar József. Kaposvár, 1971. 13 Soproni Kereskedelmi és Iparkamarának 1876. évi statistikai jelentése. Sopron, 1878. II. rész. 2. füzet. 1170. p. (Továbbiakban Soproni Jelentés.) 14 Bálás Árpád: A bellyei uradalom. Magyaróvár, 1883. Itt jegyzem meg, hogy az 1900. évi helységnévtár szerint a közigazgatásilag Ivándárdához tartozó Főherceglak pusztának 605 lakosa volt (ugyanakkor pl. Kisdárda község lakosainak száma a 250 főt sem érte el!). Magyarország Helységnévtára, 1900. Bp.