Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Tanulmányok Baranya mezőgazdasági és ipari fejlődésének történetéhez - IFJ. SZITA LÁSZLÓ: A juhtenyésztés a Délkelet-Dunántúlon a két világháború közötti időszakban

1928-ban, a juhászat helyzetét elemezve, a vármegyei felügyelő a járási vezetők jelentései alapján megállapította: a köztenyésztésre szolgáló apaállatok minden községben kellő számban megvannak és minőségük általában jó; ezen a téren látható rendkívüli lemaradás ellenére, biztató jelek mutatkoznak a juhászaiban is. A többi ágazatban viszont már nagy haladásról számolt be. Az apaállat vizsgálatot minden ősszel megtartják ...". Évente átlag 9-10 db újabb tenyészigazolványt adtak ki a különösen kiváló kosokra. Fontos észrevételt tett azonban a felügyelőség valamennyi járásban, amikor megállapította, hogy „legalább 90 Somogy vármegyei községben a kisparasztok viszolyognak mindenféle fajtanemesítési és vérfrissítési akciótól... Igy a vártnál nehezebben és lassabban van előrehaladás a juhászati ágazatban ...". Az évszázados begyökerezettség nagy visszahúzó erőt képez. Erőteljesen azonban nem lehet ellenük fellépni, mert az elkedvetlenedéshez vezet. A felügyelő, a minisztériumtól nyert tájékoztatás szerint, Somogy vármegyében a birkaállomány vérfrissítését kiemelkedőnek tartotta. Más vármegyében a fajkosok évi növelése külföldi és hazai területekről nem haladta meg az évenkénti 15 darabot. A fajtafrissítésre a vármegye 1927-ben szabályrendeletet léptetett életbe. A fajtafrissítést évenként a járási felügyelők ellenőrizték. Egyes járási vezetők is jelezték azonban, hogy a kisgazdaságok figyelemre méltó része nem hajlandó ebben az akcióban segíteni a felügyelőséget és tanfolyamot ajánl, amelyet járási szinten kellene megszervezni. Érdekes, hogy az 1941. évi összesítő jelentésben a vármegyei főfelügyelő azt jelenti a minisztériumnak, hogy „... sajnos erre soha nem került sor, mert érdeklődés hiányában nem lehetett soha megtartani...". A tenyészállatok terén Somogy vármegyében tett erőfeszítések azonban nem voltak eredménytelenek, mert 1930-ban Hajdúböszörményből, Szabolcsból keresték fel tenyészkosokért, megjegyezve: hogy legjobb hírnek örvendnek az eddig innen elvitt kosok valamennyi jelentősebb juhászattal rendelkező községben és nagybirtokon .. 1931-től új jelenség észlelhető. Több kisebb területen megvizsgált juhállománynál sikeres fajtaátalakító folyamatot észleltek. Ennek lényegéről 1941-ben a felügyelő külön elemzést készített, amelyből 1931-1941. évi helyzetet is meg lehet rajzolni. Eszerint, összefoglalva az általa összegyűjtött évi részletadatokat, a fajtaváltás a következőkben látható. A vármegyében tíz év előtti állományhoz viszonyítva erős csökkenés mutatható ki, sőt 1941-ben is még tovább fogyó jelenségről beszélhetünk. Ugyanakkor a népies ún. „udvari birkászatok" felállítására a hajlandóság a kisgazdaközösségben erősödött, mert annak szükségességéről, a „ruházkodási nyersanyaghiány miatt", a kis- és középbirtokosság meg van győződve. Az egyesület, de a vármegye is, „jerkebárány akciót" indított, jelentós összegeket áldozva e célra. A kisbirtokosság részéről óriási érdeklődés volt, de ezt az 1930-as évek közepétől egyre kisebb mértékben lehetett kielégíteni. 1939-től teljesen megszűnt, a hozzá szükséges tőke hiánya miatt. A tenyészirány a magyar fésűsjuh, de hús, sőt posztógyapjas merino tenyészetek is létrejöttek. A szegényebb kisgazdák kezén „... legnagyobb fokú vérfertőző keresztezésű korcs juhok vannak...", amelynek eredete a felügyelő szerint „a somo14 MOL FM 1931-1937. évi jelentések. A szakirodalom számításai szerint, az egy kosra jutó állomány számát a kedvezőtlen tenyésztési területeken 1000-ben adja meg. A Dunántúlon, Somogy vármegyében messze jobb volt a helyzet. Számításunk szerint Somogy vármegyében a köztenyészeteknél és nagyobb magántenyészetekben 290-300 körül. Több nagybirtokon azonban korszerű állapotokat találunk: 100-150 az arány. A jelentés 23 falut felsorol, ahol egy kosra 230-300 birka jutott.