Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - VONYÓ JÓZSEF: Dokumentumok a „Nemzeti Egység Pártja" Baranya megyei megszervezéséhez és működéséhez

Corporációja, az Emericana Ludovicana Corporációja, az Emericana Istropolitana, a Quinque és Barania Corporációja, a Női Kereskedelmi Iskola, a Margit Kör, valamint az összes pécsi kongregációk küldöttei. Kijelentették, hogy a tábor „lárma és hangos antiszemitáskodós helyett komoly munkával törekedjék megerősíteni a keresztény társadalmat... Nem egyesületről, hanem mozgalomról van szó, amely elsősorban a keresztény kereskedelem megerősítését célozza. A mozgalom nem érinti az egyesületek autonómiáját..." Megjelent a közgyűlésen vitéz Ottófy Ottóné, a fővárosi Egyesült Női Tábor képviselője, aki a világháború idején megkívánt szellemben nyilatkozott meg. Kijelentette: „...a belső, lelki frontot a mai súlyos időkben a nőknek kell kiépíteniük, akik súlyos órákban még fegyverrel is kötelesek a haza szolgálatára sietni.. ."

85 A pécsi és Pécs környéki munkásság képviselői töltötték meg a Park Mozgó 780 személyes nézőterét 1940. március 3-án, amikor egy tartalmában, tagságában is más jellegű mozgalom, a Magyar Szociális Népmozgalom bontott zászlót Pécsett. Vida István, a Hivatásszervezet országos főtitkára volt az esemény szónoka, aki Szabó Dezső mondását hirdette az indulásnál, amely szerint „Egy történelmi osztály van, s ez a magyar nép!" A dolgozók érdekeit hangoztatva elmondotta, hogy a szervezet eredményei között tudhatta azt, hogy még a 7%-os bérpótlék adását kimondó rendelet megszületése előtt évi 9 millió bértöbbletet küzdöttek ki a főváros 10 000 munkásának, amely mindenkinek átlagosan évi 90 pengő béremelést jelentett. A dolgozókat segítő rendeletek végrehajtásának ellenőrzését vállalták. „Ha börtönbe lehet rakni azt, aki egy cipót ellop, akkor legyen börtön azok számára is, akik éveken, sőt évtizedeken át - a cipók ezreit lopták ki a magyar dolgozók zsebéből. Bérházak helyett fegyház jusson az ilyeneknek osztályrészül!" - mondotta. Ilyen szellemű, új szociális program megindítását hangoztatta Freesz József, a fővárosi EMSZO központ vezetője is.

86 A város legerősebb társadalmi egyesületei a világháború évei alatt a keresztény-nemzeti szellemben tevékenykedő egyesületek voltak, ezek az egyesületek tudtak a legnagyobb erőket fölvonultatni a szegényügy terén is. A város törvényhatósága 1940 decemberében szabályrendelettel tiltotta meg a könyöradomány gyűjtést a városban. Kimondotta, hogy magánszemélyeknek nem adnak ki engedélyt, az engedély nélkül gyűjtők ellen kihágási eljárást indít a rendőrhatóság, a rendszeresen ebből élőket a városi szegényellátásnak kell szárnyai alá venni, a közellátási költségek fedezésére továbbra is ún. koldusmegváltási díjat kell fizetniük a lakosoknak. A szabályrendelet betartását ún. szegényügyi ellenőrök intézték a városban. Meghatározták, hogy a hivatalos igazolással ellátott hatósági személyeknek legalább négy középiskolai osztály elvégzéséről szóló bizonyítvánnyal kell rendelkezniük!

87 A szegénygondozással legintenzívebben az egyesületek közül a Szociális Missziótársulat foglalkozott. Az 1942. november 6-i konferencián beszámoltak az október 31-ig végzett munkáról. Itt hangzott el az a tény, hogy a szegénygondozó szakosztály 423 szegényt részesített segélyben, akik közt 130 öreg, 134 beteg és 159 sokgyermekes család volt. Addig az időpontig 326,5 készpénz-, 200,85 pengő élelem, 513,75 pengő értékű ruhasegélyt osztottak ki. A segélyek összege 1041,1 pengő volt. A társulat ezen túlmenően segélyezte a hadbavonultak hozzátartozóit, a kórházak85 Dunántúl, 1940. február 9. 5. p. ^ Dunántúl, 1940. március 4. 4. p. 87 A sajtóban ezt a hírt a Dunántúl 1940. dec. 8-i száma közölte (7. p.)