Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)
Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - VÖRÖS VINCE: Az aranykalászos gazdamozgalom Baranyában
Közömbös az, hogy a központi vármegyei párttitkár pécsi lakos legyen s így Váry István okleveles gazdának a beállítását csak abban az esetben találom indokoltnak, ha őt erre az állásra minden tekintetben megfelelőnek tartod. Teljes mértékben honorálom vitéz Visnyey Lajosra tett észrevételedet s így őt elejtettük. Ami a központi vármegyei párttitkárok vasúti jegyét vagy úti átalányát illeti, erre részben már fentebb válaszoltam, amikor kiemeltem, hogy a központi vármegyei párttitkárnak községről községre kell mennie, tehát hosszabb útról hivatása teljesítése közben nem lehet szó. Másrészt azonban a központi vármegyei párttitkárnak, mint említettem is, olyan embernek kell lennie, aki a társadalom minden rétegében otthon érzi magát és úri modorával kell hogy annyira szimpatikussá tegye magát, hogy az ellátást és a szomszéd községbe szállító fuvart helyi pártszervezeteink vezetősége mindenütt ellenérték nélkül bocsátja rendelkezésére. Egy ilyen úti átalánnyal tehát azoknak a meg nem felelő munkáját honorálnánk, akik fellépésükkel és modorukkal a községi pártszervezeteink vezetőségénél ellenszenvesek. A baranyavármegyei kisgazdapárt bekapcsolását illetőleg Veled teljesen egyetértek. Ami Pécs törvényhatósági város pártszervezetét illeti, őszintén szólva nem értem, hogy a pécsi eddigi Egységespárt miért ne kapcsolódnék a Nemzeti Egység Pártjának létesítendő szervezetébe. Hiszen éppen az a célunk, hogy az egész polgári társadalmat egyesítsük, sőt ezen túlmenően a munkásságnak polgári alapokra való helyezését is feladatunkul tűztük ki. Jóllehet a törvényhatósági város pártszervezetének elnöki tisztét mindenütt a főispán fogja betölteni, Pécs speciális helyzetére való tekintettel és azért, mert Te ezenkívül még két vármegyei pártszervezet élén állasz, nem emelünk kifogást Visnya Ernőnek pécsi törvényhatósági pártelnökké való megbízatása ellen, ha a polgári társadalom együttműködését, pártunk keretén beiül csak ez a megoldás biztosítja. Kérlek azonban, hogy amennyiben ezt a megoldást találod legmegfelelőbbnek, úgy méltóztassál Visnya Ernőnek törvényhatósági pártelnökké, dr. Zakariás Nándornak törvényhatósági párttitkárrá való megbízatását konkrét formában javaslatba hozni. A pártszervezés megindulása előtt, amikor az összes nyomtatványokból készült első példányokat már áttanulmányoztátok, még egy értekezletet tartunk. Igy azon - akkor már ismerve a szervezés módjait — a megfelelő észrevételek megtételére mód adódik. Ami a pártszervezéssel kapcsolatos kritikákat illeti, minden olyan kritikát, amely építő és erősítő hatású, mindenkor hálás köszönettel veszek. Hogy a jelenlegi idő a pártszervezés szempontjából megfelel-e, vagy a szervezés megindulását későbbi időpontra kellene halasztani, ez a kérdés alapos megfontolás tárgyát képezte, amelynek eredményeként egyöntetűen az a felfogás alakult ki, hogy akkor, amikor az összes pártok lázas sietséggel szervezkednek, mi ezeket a mozgalmakat nem nézhetjük ölbe tett kézzel, mert sokkal nehezebb a megalakult pártszervezetek megbontása, mint pártszervezetekhez nem tartozó embereknek egy új párt keretébe való bállítása. Hogy bizonyos rendelkezések szükségesek a kormányzat részéről, melyek a pártszervezésnek megkönnyítenék a munkáját, abban nézeteink teljesen megegyeznek. A tagdíjakra vonatkozólag az a helyzet, hogy a magyar ember nemcsak párttagdíj fizetésére nem hajlamos, de fegyelemre sem és ahogy hiszem és tudom, hogy egy olyan pártnak a szervezettsége, amelyet a Vezér által megindított Nemzeti Mozgalom hozott létre, megteremti a lelkek fegyelmezettségét, épp így meg vagyok győződve arról is, hogy az idők folyamán a párttagsági díjat nem anyagi áldozatnak fogják tekinteni, hanem azon vidéki párthelyiségek fenntartására szolgáló, nélkülözhetetlen eszköznek, amelyekben pártunk tagjai valóban otthont fognak találni. Ami pedig azt illeti, hogy a pártszervezést nem kezdjük-e most túl nagy apparátussal, erre vonatkozólag az a nézetünk, hogy csak akkor vetjük meg egy maradandó pártnak az alapját, ha pártszervezeteinket a szociáldemokrata szakszervezeteknél jobban felépítjük és éppen ezért a pártszervezést illetőleg nem lehetünk elég alaposak. A Nemzeti Egység jelvényére vonatkozólag pedig azt hiszem, hogy ha sokaknak anyagilag talán momentán megterhelést jelentene is a jelvény ára, lesznek pártunknak olyan tagjai is, akik nemcsak maguk fogják a jelvénnyel külsőleg is dokumentálni pártunk iránti