Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - VÖRÖS VINCE: Az aranykalászos gazdamozgalom Baranyában

Elhamarkodott lépése volt a megye és a gazdasági egyesület vezetőinek, hogy szervezkedésünkkel szemben, minden előkészítést mellőzve, hirtelen elhatározással akarták kalászos gazdáinkat eltántorítani a „bakonyai" kezdeményezéstől és beolvasztani őket a vármegyei gazdasági egyesületbe. A „BGE" alapszabályát nem ismertették, sem a kalászosok részvételének módozatait, így annak ellenére, hogy igazgatóink álltak az ügy mellé, akikkel a kalászos gazdák jó viszonyban voltak, nem talált kedvező fogadtatásra, még a szülőknél sem. A bevezető ismertetés után igazgatónk hozzászólásokat kért, helyeslik-e a tervet. Néma csönd következett; kalászos gazdáink felém néztek. Elsőnek jelentkeztem szólásra, előre átgondolt szándék alapján, hogy a gazdasági egyesülethez való csatlakozást helytelenítsem. Varga igazgató tudta, hogy ellene leszek a javaslatnak, láttam az arckifejezésén. Nekem is nehéz volt szembehelyezkedni vele, mert kölcsönösen kedveltük egymást, s bizonyára lélekben egyet is értett velem. Azonban le kellett győznöm magamban minden szubjektív érzést, egy gondolat vezérelt: új útra kell állítani társadalmi, kulturális és gazdasági életünket, mert ha egyénenként akadnak is jobb sorsú parasztemberek, a tömeg élete tele van fonákságokkal szenvedésekkel. Elkészítettem egy beszédet és azt úgy olvastam fel, nem akartam hibázni. Itt biztosra kellett menni, mert ez a közgyűlés határozza meg, melyik utat választják a kalászosok. Nemcsak kalászos gazdáink nagy várakozása előzte meg felszólalásomat, hanem a jelenlevő szülők, és a többiek általános érdeklődése. Kezdeti izgalmam elmúlt, a győzni akarás vágya hevített: „Mélyen tisztelt Közgyűlés! Aranykalászos Gazdák! Aranykalászos Egyesületünk tárgyában szeretnék néhány szót szólni. Egy éve már, hogy elindítottuk azt a gondolatot, hogy vármegyénk arany-, ezüst-, és a többi gazdasági iskolát, vagy tanfolyamot nem végzett gazdáit egyesületbe tömörítsük, hogy ott önálló és közösségi munkára neveljük a fiatal gazdákat. Célunk röviden: a termelő, értékesítő, beszerző és kulturális munkák közös elvégzése. Ezek megvitatása, részletezése hosszadalmasan tartana, azzal most nem foglalkozom, csak azt kívánom megjegyezni, hogy ebben segítségünkre lenne az Alsódunántúli Mezőgazdasági Kamara, mely a mezőgazdaság törvényes érdekképviseleti szerve, továbbá fenntartanánk a kapcsolatot más szakegyesületekkel, mint például a Baranya vármegyei Gyümölcstermelő Egyesülettel, mely már most is az aranykalászosokkal szoros kapcsolatban van. Siklóson ugyanis fiatal gazdáink közreműködésével október közepén nagyszabású gyümölcskiállítást rendez a téli gazdasági iskolában. Tehát egyesületünknek meglenne a biztos működési lehetősége. Ezen egyesülésünkkel kapcsolatban mostanában felmerült egyrészről az a kérdés, hogy a meglévő Baranyavármegyei Gazdasági Egyesületbe olvasszanak be bennünket. Sajnos, ezzel a gondolattal nem tudok egyetérteni, megmondom miért. A Gazdasági Egyesületet nem tartom célszerűnek arra, hogy fiatal gazdanemzedékünk képességeit ki tudja fejleszteni. Szavaim talán súlyosak, de kijelentem, vádolni nem akarok, kérdezzék meg fiatal gazdatársaim apáikat, kik tagjai voltak ezen egyesületnek és nyilatkozzanak azok. Én a következőket fűzöm hozzá: Fiatal gazdanemzedékünknek nem gyámság kell, hanem lehetőség, hogy káros kilengések nélkül fejlessze képességeit. Annyira azonban ismerem fajtámat, a parasztságot, hogy nyíltan megmondjam róla, még szólni sem mer ott, ahol nem érzi magát otthonosan, ahol attól fél, hogy tetteit, szavait iskolázottabb emberek bírálják el. Pedig van a parasztnak esze, jó természetes esze, csak nincs bátorsága előhozakodni vele, mert kifejezőképessége nincs kicsiszolva. Példák rá önképzőköri gyűléseink. Még egy bírálatot sem mertünk, vagy tudtunk kellően elmondani, nemhogy egy előadást tartottunk volna lámpaláz nélkül. Én érzem, bármennyire visszatetsző is az önállósághoz való ragaszkodásom, hogy fiatal gazdanemzedékünk a gazdasági egyesületben szóhoz sem mer, szóhoz sem fog jutni, mert úgy érzi, hogy annak tanult vezetősége idegen neki. Nem szörnyű vétek-e ilyen formán megakadályozni bennünket abban, hogy a magunk útján, a magunk erejével képezzük ki