Baranyai helytörténetírás. A Baranya Megyei Levéltár évkönyve, 1989. (Pécs, 1989)

Társadalom- és politikatörténeti tanulmányok és források Baranya Xlll-XX. századi történetéből - VÖRÖS VINCE: Az aranykalászos gazdamozgalom Baranyában

együtt, mert édes fiam, ahol eddig megjelentél, csakis szüleid becsületére vált." Ezt a régi sárgult levelezőlapot ma is becsben őrzöm. Szülő és gyermek kapcsolata így igaz. Sellyei katonaidőmet a helybeli kapcsolatok kiépítésére jól fel tudtam használni, a falu fiatalságával közösen színdarabot játszottunk, esténként tánciskolába jártunk (századparancsnokunk alatt kivételes helyzetben éltünk), és ez a kapcsolat jól segített a későbbi Kalászos mozgalomban. Tizenkét pengőért csináltattam egy pár „kimenő" cipőt, mert a századnál csak durva, fordított bőr, patkós, szegestalpú bakancsot kaptunk. Akkor egy mázsa búza ára volt a szép „boxbőr" cipő, melyet egy cipész katonatársam készített. Otthonról nem kértem pénzt, a zsoldomat és szerény zsebpénzemet szedtem össze rá. Ugyan édesapám írta, hogy eladták a lovakat 600 pengőért, de vettek is csikókat, „két kis macskát", ahogy írta, „egyelőre furcsák, de majd megnőnek és erősödnek, csak az Isten tartsa meg őket", ezekért 550 pengőt fizettek, a megmaradó 50 pengő azonban kellett a százféle szükségletre, főleg adóra. Meg kellett tanulnom takarékoskodni, már otthon ennek hasznát is vettem, az élet nem kényeztetett el, alaposan meggondoltam, mire adom ki kevés pénzemet. Sellyéről áthelyeztek Pécsre a IV. határőrosztályhoz, itt Orbán alezredes hőo. parancsnok írnoka lettem. Parancsnokom azt akarta, hogy maradjak a katonaságnál továbbszolgálónak, előléptetnek, jó sorom lesz. Szüleimmel és bátyámmal való megbeszélés után úgy döntöttem, leszerelek és hazajövök. 1935. március 30-án szereltem le, másfél évi katonáskodás után. Még katona voltam, amikor megismerkedtem Sajgó Gyula bakonyai legénybarátom húgával, Máriával. Csinos, göndörhajú lány volt. Megtetszett. 1935. májusában az áldozócsütörtöki búcsúnkon

21 már sokat táncoltam leendő feleségemmel, Máriával és utána a vasárnapokat általában Bakonyán töltöttem náluk leánylátogatóban. Kettőnk között megtörtént az egyezség. 1935. augusztus 17-én megtartottuk eljegyzésünket, október 7-én a szokásos „összeíratkozást"

22 végeztük el a plébánián és a jegyzőségen, azután a pap három egymásutáni vasárnapon kihirdette házassági szándékunkat a templomban, így a polgári esküvőnk 1935. november 4-én történt meg a kővágószőlősi körjegyzőségen, míg az egyházi a bakonyai r. kat. templomban, november 6-án szerdán. Ettől a naptól bakonyai lakos vagyok. Innen indultam el küzdelmes közéleti utamra, mely a megértő család, de legfőképpen jó feleségem áldozatos segítésével történhetett meg. Első publicisztikai írásaim Az 1935-ös országgyűlési képviselőválasztások után mindjobban erősödött bennem a közösségi ügyek iránti érdeklődésem. Gyökerei a szentlórinci téli gazdasági iskolai éveimbe nyúlnak vissza. Ebben az iskolában szereztem első tágasabb közösségi élményeimet; a sarjadzó gyökerek itt találtak talajra tanulótársaimban és bennem azzal, hogy egy vár21 Nagybicsérd rom. kath. temploma az Úr mennybemenetelének ünnepét, Aldozócsütörtököt (katolikus főünnep) tartotta egyházi ünnepének, amikor az idetartozó négy községben: Nagy- és Kisbicsérd, Zók, Pázdány, ún. falusi búcsút tartottak, minden házhoz rokoni vendégek jöttek, Nagybicsérd utcáján a templomtól a kocsmáig az utcán hosszú sorban bazári árusok serege kínálta portékáját, körhinta, céllövölde, gyorsfényképész működött, az ifjúság pedig „táncmulatságon" hajnalig szórakozhatott. 22 Faluhelyen a házasulandó ifjú pár megjelent a papnál és a jegyzőnél, ahol nevüket, adataikat beírták a házasságkötések anyakönyvi nyilvántartásába, ezt nevezték „összeiratkozósnak".